BRÉKING

Vettel is csak ember, aki agresszívan versenyez a csapattársával – mi vár Ricciardóra?

Sebastien Bourdais tudja, mi várhat Daniel Ricciardóra a háromszoros bajnok mellett. A francia többnyire elismerően beszélt korábbi riválisáról, és azon sem csodálkozik, hogy Sebastian Vettel olykor keményen odacsap csapattársának egy-egy alkalommal.

Bourdais négy Champ Car címmel a zsebében érkezett meg a Forma-1-be, és nagy ígéretnek tartották a francia versenyzőt. 2008-ban debütált a Toro Rossónál, és egy hetedik hellyel kezdte az évet, miután kizárták előle Barrichellót - a futamon egy ideig a negyedik helyen haladt, majd egy motorhiba meggátolta. Webberen kívül egyelőre ő az egyetlen, aki teljes szezont töltött a német versenyző mellett – és szabadon beszélhet korábbi csapattársáról.

„Elmondhattad róla, hogy két lábbal áll a földön, és kész volt bármit megtenni, amit meg kell tennie azért, hogy a csúcsra érjen”- mondta a 34 éves versenyző a BBC Sportnak.

„Rendelkezett a tehetséggel, hogy megcsinálja, egyben ott volt a támogatás a Red Bulltól, így rögtön jól álltak a dolgok számára. De a saját szerencséjének volt a kovácsa”- folytatta Bourdais. „Az a legfőbb erőssége, hogy született tehetség és iszonyatosan tudja uralni az autót. Utóbbi lehetővé teszi számára, hogy mindig a határon vezesse az autót túlkormányzottság esetén is – és általában ez a leggyorsabb megoldás a Forma-1-ben”- méltatta a németet.

Vettel az első öt versenyen folyamatosan ütközött, majd Törökországban érkezett a B verziójú autó, ami sokkal jobban feküdt a németnek.

„A régi autóval nagyon közel álltunk egymáshoz. Majd kaptunk egy új autót, és én nem tudtam vezetni azt, de ő boldog volt, mint hal a vízben. Az életem elég nehézzé vált. Úgy gondolom, abban az időben nem volt valami szupererős mentálisan. Amikor közel voltunk egymáshoz, az emberek elkezdték kérdezgetni, hogy vajon tényleg olyan jó-e. Elkezdett úgy kinézni, mint az összes többi versenyző, akik próbálják összehozni, és olyan érzés volt, mintha kezdene elúszni a dolog. Ő is ember”- folytatta Bourdais.

„A dolgok nem alakultak kedvezően számára, és kezdett frusztrált lenni. Elkezdett hibázni, de mindez nem tartott nagyon sokáig. Ő egy nagyon fiatal és tehetséges versenyző volt. Láthattad, amint haladt előre az útján. Nyilvánvalóan nagyon gyors volt, és kellemes volt vele dolgozni. Abszolút kijöttünk egymással.”

Bourdaist az olyan futamok és megvillanások sem lepik meg Vetteltől, mint a 2010-es török vagy az idei maláj forduló.

„Egyértelműen nagyon motivált volt, fiatal, tele energiával, és semmit sem hagyott hátra elintézetlenül. A versenyen mindig nagyon agresszív volt, még a csapattársával is. Ha látsz egy lehetőséget, és tudod, hogy összejöhet, akkor élned kell vele – ezért fizetnek. Próbálkoznod kell, és annyira elöl végezni, amennyire csak tudsz. Ha katasztrófa lesz belőle vagy nagy mészárlás, akkor más a helyzet, de amíg meg tudod csinálni, megéri a kockázatot. Szóval nem meglepő, hogy mindig megpróbálja. Nyerni akar. Ettől lesz bajnok.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Forma-1 Retro: Féktelen száguldás 1986-ban egy Lotus 98T volánja mögött
Következő cikk Ricciardo egy „senki”, vagy kicsit Alonsóra és Sennára hajaz a tehetsége?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország