Vettel: Hihetetlen első nap volt, közel a tökéleteshez

megosztás
hozzászólás
Vettel: Hihetetlen első nap volt, közel a tökéleteshez
2019. febr. 18. 18:04

Nagyon biztatóan nyilatkozott Sebastian Vettel az első tesztnapról Montmelóban, miután az SF90 remekül tette a dolgát, semmilyen dráma sem vetette vissza a programot. Egyelőre mindenkinek jár a dicséret Maranellóban.

Hasonlóan a mezőny nagy részéhez, a Ferrari is zökkenőmentesen rótta a köröket, végül 169-nél állt meg a számláló. Vettel a legjobb időt is megfutotta, ami elismerést váltott ki a rivális alakulatok vezetőiből, és maga a ferraris is pozitívan értékelte a történteket. „Nem is remélhettünk volna ennél jobb napot”- mondta Vettel hétfő este. „Hihetetlen volt”- jegyezte meg.

Még több F1 hír:

„A kocsi tényleg nagyszerűen működött, semmilyen hiba sem lassította a folyamatot. Valójában pont úgy teljesítettük a programot, mint azt akartuk – még egy kicsit többet is ki tudtunk facsarni belőle. Már tegnap is nagyon jók voltak az első benyomások, erősek voltak, ma pedig ugyanez volt érvényes.”

„Tehát úgy tűnik, működik a kocsi”- folytatta. „Kényelmesen éreztem magam – persze, kicsit még rozsdás vagyok, hiszen pár hónapja nem vezettem. De egyre jobb a helyzet, ma határozottan elég kört tettem meg, remekül fogok aludni este. Az autó kitűnően működik, és nagyon örülök, hogy azt teszi, amit akarok tőle. Tehát nagyon elégedett vagyok ebben a pillanatban.”

Mindazonáltal azzal is tisztában van, kár lenne elszállni az első benyomásoktól. „Nyilvánvalóan még nagyon-nagyon az elején vagyunk; ez még csak az első nap, pár héten belül semmit sem jelent majd. De ami a jelent illeti, nagy dicséret mindenkinek a gyárban azért, ahogy kezelték az új szabályokat, és azért, amit ma pályára gurítottak, ami nagyon közel áll a tökéleteshez az első napon.”

„Semmi jelentős dráma, pedig minden sokkal inkább ki van hegyezve az előző évhez képest, karcsúbbra lett véve a kocsi, ahogy azt önök is el tudják képzelni, de mint mondtam, semmi gond. Ebben a tekintetben remekül felkészültünk – tényleg.”

Slider
Lista

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
1/20

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
2/20

Fotót készítette: Andy Hone / LAT Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
3/20

Fotót készítette: Andy Hone / LAT Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
4/20

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
5/20

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 mirror reflection

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 mirror reflection
6/20

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
7/20

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
8/20

Fotót készítette: Andy Hone / LAT Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, carries sensor equipment

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, carries sensor equipment
9/20

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, carries sensor equipment

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, carries sensor equipment
10/20

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, carries sensor equipment

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, carries sensor equipment
11/20

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
12/20

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 and Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 and Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
13/20

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
14/20

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 and Ferrari mechanics with garage screens

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 and Ferrari mechanics with garage screens
15/20

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
16/20

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
17/20

Fotót készítette: Jerry Andre / Sutton Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
18/20

Fotót készítette: Giorgio Piola

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90
19/20

Fotót készítette: Franco Nugnes

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 barge boards detail

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 barge boards detail
20/20

Fotót készítette: Mark Sutton / Sutton Images

Következő cikk
Verstappen: minden rendben volt, a kocsi jónak érződött az első tesztnapon

Előző cikk

Verstappen: minden rendben volt, a kocsi jónak érződött az első tesztnapon

Következő cikk

Sainz szerint a McLaren még messze van az ideálistól, de megbízható

Sainz szerint a McLaren még messze van az ideálistól, de megbízható
Be first to get
breaking news