Vettel hibázik, majd megint, és nekimegy Strollnak, aki csúnyán kiakad rá (videó)

Többek között ez a jelenet is visszanézhető lesz a ma délután újravetítésre kerülő 2019-es Olasz Nagydíjon, amit Charles Leclerc nyert meg a Ferrarival. A monacói már az első évében nyert Monzában.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel tudja, hogy milyen érzés Monzában nyerni a Forma-1-ben de ezt a Ferrarival még mindig nem tapasztalhatta meg az Olasz Nagydíjon. Ezzel szemben az új csapattársa, Charles Leclerc azonnal megnyerte a legendás futamot és a hazai nagydíjat a Ferrarinak.

Még több F1 hír:

Ezzel Charles egy igen régóta tartó negatív sorozatnak vetett véget, hiszen azelőtt Ferrarival Fernando Alonso nyert legutóbb, még 2010-ben, szintén az első ferraris évében. A folytatást már mindenki jól ismerheti, és tudhatjuk, hogy egy hajszálon múlt Alonso címe.

A tavalyi Olasz Nagydíjon nagyon látványosra és izgalmasra sikeredett. Vettel is esélyes lehetett volna, de nem jött ki számára a lépés, és két olyan hibát is vétett, amivel újra a negatív középpontba került.

 

A négyszeres világbajnok egyik pillanatról a másikra forgott meg, majd igen rossz pillanatot választott a folytatásra, amit Lance Stroll bánt leginkább. A Racing Point kanadai versenyzője rendkívül dühös volt, és azt mondta, a társa úgy tért vissza a pályára, mint egy idióta.

Vettel 10 másodperces stop-and-go büntetést kapott, de Stroll sem úszta meg, mivel a kanadai a pályára való visszatéréskor ugyancsak figyelmetlen volt, és Gaslyt hozta nehéz helyzetbe, akinek félre kellett rántania a kormányt. Lance bokszutca-áthajtásos szankcióval a neve mellett kellett folytatnia.

A Forma-1 hivatalos weboldalán, Facebook oldalán és YouTube csatornáján ma 16 órától játsszák le újra az Olasz GP-t.


Egy videós kvízjáték számotokra, amiben arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik pályán hajtottunk körbe az F1 2019-ben. A pályán kívül gyakorlatilag mindent láthattok.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egyedi módon, akár magunkon is viselhetjük Ayrton Senna abroncsát
Következő cikk Leclerc egészen szenzációs manővere az F1 2019-ben: előtte rendesen megijedt (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország