Vettel: Hatalmas potenciál van a Ferrariban

Vettel: Hatalmas potenciál van a Ferrariban

A négyszeres világbajnok minden percét élvezi annak, amit a Ferrarinál tölthet el, miközben szerinte nagyon nagy potenciál van Maranellóban.

Talán nem túlzást azt állítani, hogy a Ferrarinál soha ezelőtt nem láthattunk ekkora, ilyen mértékű átalakításokat. Ezen változtatások részeként csatlakozott a csapathoz Sebastian Vettel, akinek mindig az volt az álma, hogy egy nap a legendás márkának versenyezzen.

Vettel Jerezben, az első tesztnapot követően beszélt a riportereknek az élményeiről:

„A Ferrarinál olyan versenyezni, mint egy megvalósult álom. Ezt minden túlzás nélkül állíthatom, és aki már versenyzett ennek a csapatnak, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. Megtiszteltetés számomra és minden percét élvezem az ittlétemnek, ami remélem, hogy hosszú és sikeres lesz.”

„Nagyon kedvesek az emberek velem, és szeretettel fogadtak. Már most remek kapcsolatokat alakítottam ki a tagokkal, akik mindenben segítenek nekem. Semmit sem bántam meg a múltban és azt sem, hogy elhagytam a Red Bullt. Most jött el az idő, hogy valami mást csináljak, és ez a Ferrarinál fog megvalósulni.”

„Rendkívül motivált vagyok, és talán soha nem voltam ennyire eltökélt, mert építkeznünk kell, és ezt együtt tesszük meg. Leírhatatlan érzés lenne ezek után közösen bajnoki címet szerezni. Hatalmas a potenciál ebben a projektben és mindannyian azért küzdünk, hogy a lehető leghamarabb nyerni tudjunk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING