Verstappen végzett az élen második edzésen Kanadában Räikkönen és Ricciardo előtt

megosztás
hozzászólás
Verstappen végzett az élen második edzésen Kanadában Räikkönen és Ricciardo előtt
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. jún. 8. 19:35

A Red Bull holland versenyzője délután is gyors volt, amivel megszerezte a legjobb időt a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén. Kimi Räikkönen a második, Daniel Ricciardo a harmadik.

Az első szabadedzés nem hozott túl nagy izgalmakat, leszámítva Stroll látványos érintését a „Bajnokok falánál” a Williams volánja mögött. A TOP-10-ben eltérő keverékek kerültek fel az autókra, miközben Bottas, Alonso, Vandoorne, valamint Gasly ultralágyon volt kint a leggyorsabb körén, szemben a társakkal, akik a gyorsabb hiperlággyal abszolválták az idejüket.

Még több F1 hír:

A tréning Verstappen és a Red Bull sikerével ért véget, közvetlen Hamilton előtt, aki 0,1 másodpercen belül tudott lenni a Mercedesszel, és mindezt a gyengébb gumin. A top-csapatok versenyzői ezúttal is elfoglalták az első hat helyet, miközben Alonso a McLarennel már közel 0,6 másodpercre volt a legjobb időtől. Igaz, ez így is előrelépésnek számított a wokingiak számára az új Renault motorral.

A mezőnyt melegebb idő fogadta délután. A levegő hőmérséklete 21°C volt, addig az aszfalt hőmérői a zöld jelzéskor már majdnem 44°C-ot mutattak. Az edzést a közönség nagy örömére Räikkönen nyitotta a Ferrarival. A „Jégember” Kanadában is rendkívül népszerű, amit hallani is lehetett a lelátókról. Kimi rögtön mért időt is futott az utlralágy gumikon: 1:16.158.

Carlos Sainz Jr., Renault Sport F1 Team R.S. 18 hits the wall in FP2

Carlos Sainz Jr., Renault Sport F1 Team R.S. 18 hits the wall in FP2

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Akárcsak délelőtt, ezúttal is a Renault miatt kellett ideiglenesen félbeszakítani az edzést. Kicsivel több, mint 1 óra volt hátra, amikor Sainz kicsúszott és eltalálta a falat a Renault hátuljával. A becsapódás nem volt drámai, de az autó láthatóan megsérült A leszakadt törmelékek miatt kellett elővenni a piros zászlót. Carlos, ha lassú tempóban is, de vissza tudott térni a bokszba. Pár perc elteltével folytatódhatott a tréning, aminek az élén Hamilton állt, méghozzá igencsak kényelmes előnnyel a szuperlágy gumikon Verstappen előtt, aki ugyanazzal a keverékkel futotta meg az akkori legjobb körét, akárcsak Bottas a harmadik pozícióban. A finn hátránya 0,7 másodperc volt, 0,2 másodperccel több, mint a Red Bull esetében. 

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

A rövid szünetet követően a Red Bull a Sky kérdésére megerősítette, Ricciardo motorja nem muzsikált tökéletesen délelőtt, és nagyon sok alkatrészt kellett cserélni az autóban a két edzés között. Ez azonban nem oldotta meg a problémát, ami miatt most nagyobb alkatrészeket is cseréltek délután. Ez egy nagyobb leállást jelentett a csapatnak, vagyis az ausztrálnak. A „bikák” mindent megtesznek azért, hogy ne legyen szükség olyan cserékre, amik után büntetést kaphatnak. Az MGU-K a jelek szerint nincs veszélyben, más elemekről volt szó.

Még több F1 hír:

30 perccel később Vandoorne mérte el a kanyart. A belga versenyző odaverte a McLarent a kettes szektorban. Az autó jobb hátsó kereke és felfüggesztése sérült. A defektes autóval azonnal félre is állt Vandoorne, akinek ezzel véget ért az edzése. Ekkor Verstappen vezette a sort a hiperlágy gumikon Räikkönen előtt, aki ugyanazon a keveréken volt kint, majd jött a szuperlágyas Hamilton és az ultralágyas Bottas a másik Mercedesszel.

Elképesztő akcióban a Xiaomi legjobb okostelefonjai!

Max megtartotta az első helyét, és egyelőre a Red Bull tűnik a második erőnek, bár tudjuk, hogy a Ferrari nem fitogtatja az erejét ideje korán. Plusz ne feledjük, Räikkönen autójában még a régi fejlesztésű motor van, szemben a Red Bullal, vagy Vettellel, aki most sokkal lassabb volt a csapattársánál.

Hamilton úgy lett negyedik, hogy a hétvége leggyengébb keverékén mente a legjobb idejét. Rajta kívül még Sainz tett hasonlóan a Renault-val a 17. helyen. A spanyol az ütközése miatt már nem tudott javítani, de a német csapattársa is csak 14. lett. Közvetlen a brit világbajnok előtt Ricciardo zárt, aki az utolsó etapban még abszolvált pár időmérős kört a hiperlágyon, amivel a harmadik hely lett az övé.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09

Fotó készítője: Simon Galloway / Sutton Images

A top-csapatok versenyzői közül Bottas volt a leglassabb, aki az ultralágyon majdnem 0,9 másodpercet kapott. A 7. Grosjean volt a Haas autójával, majd jön Ocon, Pérez és Alonso. A spanyol világbajnok és a belga csapattársa is ultralágyon rakta össze a legjobb körét. A 7., a 8., a 9. és a 10. hely között nem volt nagy a differencia, és elnézve azt, hogy Fernando milyen keveréken futotta meg az idejét, bizakodhat.

Leclerc a 11. helyével vétette észre magát, míg a másik Sauberrel Ericsson 15. lett. A Toro Rossónál Hartley volt a gyorsabb és nem is kevéssel. Az új Hondák egyelőre nem ugrottak előre túl nagyot. A mezőny végén szokásos módon a két Williamst találjuk.

F1 2018 - Kanadai Nagydíj - FP2

Hely Versenyző Autó Motor Kör Idő Különbség
1 netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG 39 1'12.198  
2 finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 42 1'12.328 0.130
3 australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 17 1'12.603 0.405
4 united_kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 39 1'12.777 0.579
5 germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 24 1'12.985 0.787
6 finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 40 1'13.061 0.863
7 france Romain Grosjean  Haas Ferrari 34 1'13.620 1.422
8 france Esteban Ocon  Force India Mercedes 40 1'13.747 1.549
9 mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 40 1'13.754 1.556
10 spain Fernando Alonso  McLaren Renault 30 1'13.866 1.668
11 monaco Charles Leclerc  Sauber Ferrari 39 1'13.884 1.686
12 new_zealand Brendon Hartley  Toro Rosso Honda 42 1'13.889 1.691
13 denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 39 1'13.956 1.758
14 germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 37 1'13.967 1.769
15 sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 41 1'14.108 1.910
16 belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Renault 14 1'14.167 1.969
17 spain Carlos Sainz  Renault Renault 9 1'14.433 2.235
18 france Pierre Gasly  Toro Rosso Honda 39 1'14.486 2.288
19 canada Lance Stroll  Williams Mercedes 40 1'14.703 2.505
20 russia Sergey Sirotkin  Williams Mercedes 35 1'14.782 2.584

 

 
Következő cikk
Red Bull: motorerő helyett aero

Előző cikk

Red Bull: motorerő helyett aero

Következő cikk

Verstappen és Ricciardo is a Mercedest tartja favoritnak

Verstappen és Ricciardo is a Mercedest tartja favoritnak