Forma-1 Holland Nagydíj

Vettel: feleslegesnek tartom a büntetésem

Az Aston Martin pilótája mindössze a tizennegyedik helyen fejezte be a Holland Nagydíjat, ebben pedig szerepet játszott az az öt másodperces időbüntetés is, amit Lewis Hamilton feltartásáért kapott.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR22, passes the stopped car of Valtteri Bottas, Alfa Romeo C42

Vettel éppen a kerékcseréjéről érkezett vissza a pályára Zandvoortban, amikor éppen a dobogóért csatázó Hamilton-Perez páros előtt találta magát.

A négyszeres bajnok a még nem üzemmeleg gumikon a kelleténél talán lassabban haladt az érkezők előtt, aminek hatására Hamiltonnál el is szakadt a cérna.

A versenyirányítás azért kezdte el vizsgálni kezdte el Vettelt az incidens miatt, mondván figyelmen kívül hagyta a kék zászlós figyelmeztetést és nem adott elég helyet Hamiltonéknak, és végül öt másodperces időbüntetést szabott ki.

„Nekem más a véleményem. Ez nem olyan, hogy csak úgy el tudok tűnni a semmibe. Tudtam, hogy három kanyar kell ahhoz, hogy felvegyem a sebességet, kevesebb mint fél kör után már nem is voltam az útban“ - szögezte le Vettel.

Még több F1 hír:

A német szerint a büntetést kissé feleslegesnek bizonyult, hiszen Hamiltonék sem nyertek vele semmit. "Az, hogy az ember veszít némi időt egy lekörözés során, az normális. Ez attól is függ, hol érnek utol a pályán“ - védekezett a négyszeres bajnok.

„Azt hiszem, a körülményekhez képest tisztességesen csináltam helyet és ügyeltem arra is, hogy olyan helyen engedjem el őket, ahol nem veszítenek időt. Persze, volt egy kis adok-kapok, de használhatnánk egy kicsit a józan eszünket“ - szögezte le a német.

 

Lewis Hamilton hátránya egyébként másfél másodperccel nőtt abban a körben, így tehát Vettelnek abban nincs igaza, hogy ne veszített volna vele időt Verstappennel szemben.

„Kiábrándító, amikor egy kék zászló a versenyünk fénypontja. Azt hiszem, ez is mutatja, mennyire rosszul alakultak ma a dolgok számunkra. Amikor hátul, a senki földjén autózunk, az ilyesmi a legizgalmasabb, ami történik. Ez keserű, de nem vagyok csalódott, ha nem én vagyok a legjobb, amikor leköröznek“ - ismerte el Vettel.

Hamilton: szerintem megvolt ma az autóm a győzelemhez

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda a kieséséről: számomra egyértelmű volt, hogy valami probléma van
Következő cikk Motorbüntetés vár a Ferrarira, de jó hír is van – olasz sajtó

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország