Vettel és további négy versenyző megrovást kapott a Magyar Nagydíj után

Sebastian Vettel, Carlos Sainz, Valtteri Bottas és Lance Stroll megrovást kapott amiatt, hogy nem vették le a We Race As One (egyként versenyzünk) pólójukat a himnusz alatt a Magyar Nagydíj előtt, míg Esteban Ocont egy másik ügy miatt idézték be.

Vettel és további négy versenyző megrovást kapott a Magyar Nagydíj után

Sebastian Vettelt, Valtteri Bottast, Carlos Sainzot és Lance Strollt azért idézték be a stewardok, mert nem követték a versenyigazgató Michael Masi utasításait a futam előtt. Az eljárás középpontjában az állt, hogy a himnusz előtt nem vették le a pólójukat, ezzel pedig megszegték az irányelveket.

Vettel úgy döntött, hogy a rajtrácson is magán hagyja a „Same Love” feliratú pólóját, miután csütörtökön szivárványos cipőt viselt, valamint a magyar kormány LMBTQ+-ellenes törvénye ellen is felszólalt.

Még több F1 hír:

Tehát Vettel magán hagyta a pólót, míg Sainz, Bottas és Stroll a „We Race As One” pólót viselte a himnusz alatt, amit néhány perccel korábban még az F1 szolidaritási üzenete alatt is viseltek.

A négy pilóta megrovást kapott az FIA Nemzetközi Sportkódexének 12.2.1.i) cikkely megsértése miatt, és a közlemény szerint mindnyájan azt állították, hogy a kezdődő eső miatt elfelejtették levenni a pólójukat.

A négyszeres világbajnok még a stewardokkal való találkozás előtt sejtette, hogy a pólóviselés miatt vizsgálják, akkor így nyilatkozott erről a Sky Sports F1-nak:

 

„Úgy hallottam, azért vizsgálnak, mert a himnusz ideje alatt is rajtam volt a pólóm. Akkor is boldog leszek, ha kizárnak. Azt csinálnak velem, amit csak akarnak, nem érdekel. Újra megtenném a dolgot” – mondta Vettel.

A fent említett négy pilótán kívül a futamgyőztes Esteban Ocont is beidézték, aki a vád szerint nem tartotta be a verseny utáni eljárást, ami valószínűleg azzal függ össze, hogy a futam befejezése után nem tért vissza a parc fermébe – ő is megrovást kapott.

Verstappen: Megint egy Mercedes ütött ki, utána vezethetetlen volt az autó…

megosztás
Alonso: nagyon, nagyon örülök Estebannak!

Előző cikk

Alonso: nagyon, nagyon örülök Estebannak!

Következő cikk

Horner: Bottas gokartos hibát vétett, Pereznek új motorra lesz szüksége

Horner: Bottas gokartos hibát vétett, Pereznek új motorra lesz szüksége