BRÉKING

Vettel és Ricciardo is levadászná a Mercedest Bahreinben

Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo is abban bízik, hogy sikerül elkapniuk a Mercedes Bahreinben, a következő versenyhétvégén.

Sebastian Vettel

Nyilvánvaló, hogy a Mercedes volt a legerősebb az első két versenyen, de szerintem senki sem számolt azzal, hogy a Red Bull ekkora lépést tesz majd meg előre a gyengébb téli teszteket követően. Mindannyian elégedettek lehetünk ezzel.

Ausztráliában és Malajziában is ott állhattunk a dobogón, de úgy vélem, ha a megbízhatóság jobb, és kicsivel több szerencsénk is van, akkor mindkét autónkkal dobogóra állhattunk volna. Ennek ellenére nem lehetünk túl csalódottak, és a második versenyen már majdnem megfogtuk az egyik Mercedest. A cél az, hogy Bahreinben mindezt megtegyük, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű, mivel csak egy hét telik el a két verseny között, így nincs sok időnk a fejlesztésekre. Mindenképpen dobogóra szeretnék állni a hétvégén, és azt hiszem, erre jó esélyünk is lehet, valamint nagyon érdekes lesz villanyfényben versenyezünk Bahreinben.

Daniel Ricciardo

Az első két versenyhétvégén nem sikerült pontot szereznem, noha Ausztráliában ott állhattam a dobogón, addig Malajziában is jól vezettem. Sajnos a szerencse nem állt mellém, de nem adom fel és tudom, hogy mindez megerősít ott legbelül. Ezek olyan dolgok, amik később nagyon fontosak lehetnek.

Most Bahrein következik, ami talán nem a legjobb helyszín számomra, de biztos vagyok benne, hogy eredményesek lehetünk a hétvégén. Érdekes lesz látni azt, hogy mennyit fejlődtünk a téli tesztek óta, de miután nemrég voltunk itt, nem várok nagyon meglepő eredményeket.

Sok technikás része van a pályának, ami jól feküdhet számunkra. A végsebességen még dolgoznunk kell, és bízom benne, hogy ezúttal a megbízhatóság is rendben lesz. Jó lenne egy hibátlan hétvégét zárnunk, mert akkor kiderülhet, hogy jelenleg mennyit is tud a Red Bull. A dobogó szerintem ismét elérhető lesz, és remélem, még közelebb leszünk a Mercedeshez. Fantasztikus lenne előttük célba érni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso és Raikkönen: Jobb eredményekre számítunk Bahreinben
Következő cikk Lotus: Maldonado és Grosjean is hisz az E22 feltámadásában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország