BRÉKING

Vettel és Räikkönen szerint is gyönyörű az új Ferrari – és fejlődés is

Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is előrelépésről beszélt az idei versenyautó bemutatóján, az SF16-H leleplezésén. Simone Resta főtervező azt is elmondta, milyen fontos fejlesztések történtek a kocsin 2015-höz képest: az egyik ilyen, hogy változtattak az első felfüggesztés filozófiáján, és visszatértek a nyomórudas megoldáshoz.

Tavaly a második helyen végzett a Ferrari, három győzelmet szereztek Vettel-lel. Nagy nyomás nehezedik az olaszokra, mivel tőlük várják, hogy idén megtörjék a Mercedes dominanciáját. Az autó eleje is megváltozott, kapott egy kis „duzzanatot” az orrára, mint amit a Williams FW38-on is láthatunk. (Igaz, a brit csapat Melbourne-re már az új verzióval készül, a Mercedeséhez hasonlóval.) Ezt azzal indokolta Resta, hogy nagyon pozitív hatással van az autó aerodinamikájára. Az oldaldoboz, a hajtáslánc, és a hátsó traktus is módosult.

A vonórudas felfüggesztést négy év után dobta a csapat, és tért vissza a hagyományosabb megoldásnak tekintett nyomórudas rendszerhez, amit előrelépésként értékelnek. A hűtőrendszer is komoly változáson esett át.  James Allison technikai főnök azt is kifejtette, minden téren fejlődtek a kocsival: lóerő, leszorítóerő, kezelhetőség. Az SF16-H ráadásul jelentősen rövidebb lett az elődhöz képest, hátrébb került az első tengely is.

Resta így felelt a kérdésre, mire lehet képes a kocsi: „Ez egy nehéz kérdés. Azt elmondhatom, hogy ez az F1-es autó az egyik legszebb Ferrari, ami valaha volt.”

Vettelnek szintén nagyon tetszik az új autó, amin nagyobb teret kapott a fehér festés. „Sok téren fejlődtünk a csapattal”- kezdte a helyzetelemzést Vettel. „Amikor megérkeztem tavaly ilyenkor, sokan mozgásban voltak, új emberek érkeztek – nehéz időszak volt, hogy pontos elvárásaid lehessenek, de most sokkal jobban fel vagyunk készülve. Erős csapat lesz – tavaly is az volt, de most még erősebb.”

Räikkönen szerint érdemes várni a jóslatokkal. „Egy új év, új autó, és mindegyik egy kicsit különbözik”- mondta a finn bajnok. „Mindig jó látni, ahogy talpra áll egy új autó, és persze sok az elvárás ilyenkor. Remekül néz ki - de meg kell várni, hogy a pályán legyünk, pakoljuk bele köröket.  Egyelőre minden nagyon jó. Remélhetőleg sikert hoz nekünk. De még várjunk, nagyon az elején vagyunk, egyetlen kört sem tettünk meg a kocsival.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalosan is bemutatkozott a 2016-os F1-es Ferrari: új festés, új aerodinamika…
Következő cikk Valtteri Bottasnak a Mercedesnél kellene versenyeznie?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország