Vettel és Leclerc is az ausztrál pályát hibáztatja: Bahreinben úgy érzik, nem lesz gond

Sebastian Vettel és Charles Leclerc számára messze nem indult olyan sikeresen a 2019-es szezon, mint azt a téli teszteken gondolták. Mindketten reménykednek benne, hogy Bahreinben más lesz a helyzet.

Charles Leclerc, Ferrari, Sebastian Vettel, Ferrari and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Sebastian Vettel nagyon meglepődött, hogy a Ferrari az ausztrál hétvégén ennyire lassúnak bizonyult. A német azt hitte, a versenyre javulhat a helyzet, de épp ellenkezőleg csak rosszabb lett. 

"Ha igazságosak akarunk lenni, akkor azt kell mondjam, itt sokkal kevesebb tapadásunk volt. Barcelonában már az első naptól kezdve boldogak voltunk az autóval. Az egyensúly helyreállt, és az autó válaszolt arra, amit kértem tőle. Nagyon magabiztos voltam, míg itt egész hétvégén nem volt meg ez a fajta magabiztosság, mert nem egy megfelelő autó volt alattam. Nem azt tette, amit vártam volna tőle."

"Itt-ott voltak jelek, hogy nagyon erősek lehetünk, és szerintem a teljesítményünk bizonyos kanyarokban kifejezetten erős volt. A legtöbb kanyarról mindez mégsem mondható el. Ezért is voltunk lassabbak a többieknél, és tegnap, illetve ma is ezért szenvedtünk vereséget."

További híreink:

Bottas ellenben kiváló teljesítménnyel rukkolt elő, hiszen domináns győzelmet aratott Melbourne-ben. Vajon a finn megváltozott a tél folyamán? 

"Kicsit másnak tűnik, de azt mondanám, ugyanaz a versenyző." - vette át a szót Leclerc - "Jó versenyt futott, ami jó neki, de nem nagyon elemeztem ki a teljesítményét, csak magamra koncentráltam, és ez a hétvége nem is alakult olyan jól, mint szerettük volna. De persze, jó neki."

"Kedvelem Valtterit, és nagyon örülök neki." - folytatta Vettel - "egy tisztességes srác, és nem hinném, hogy megváltozott volna. Szerintem megvan a tempója. Nyilván a tavalyi év több okból sem sikerült túl jól a számára, de nagyon örültem neki, mikor elmondták, hogy megnyerte a versenyt. Persze messze előttünk járt, ami nem túl jó hír, de egy kedves srác, vagyis nagyon örülök neki."

Vajon a Ferrari két héten belül más helyzetbe kerülhet a Bahreini Nagydíjon? 

"Igen, szerintem minden eszközünk megvan, amire szükségünk lehet. Jó az autónk, ezt tudjuk, de ezen a hétvégén nem voltunk elég versenyképesek. Akkor is visszatérünk." - jelentette ki magabiztosan Vettel. 

Leclerc csak egyet tudott érteni bajnok csapattársával: "Ugyanezt mondhatom, hiszen nem egy teljesen más autóval érkeztünk meg a teszteket követően - nem úgy, ahogy a Mercedes." - utalt ezzel arra, hogy a németek gyakorlatilag az egyik teszthétről a másikra egy vadiúj autót raktak össze.

"Szóval szerintem az autónk ott van, és a múltban többször is láthattuk, hogy a melbourne-i egy érdekes pálya, és nem mindig adja vissza a valódi teljesítményt, vagyis magabiztos vagyok, hogy visszatérhetünk."

Max Verstappen és Lewis Hamilton arra számítottak, hogy egy háromszereplős harc folyhat majd a bajnoki címért, de a Ferrari a hétvégén nem tudott beleszólni az első helyek sorsába. Vajon Vettel hogy áll a Red Bull-Hondához?

"Nem tudom, hogy boldogak-e a teljesítményükkel a hétvégén, hiszen mások nevében nem beszélhetek. Szerintem azonban három nagy csapat van, és ezen három istállóban megvan a potenciál, hogy egy nagyon-nagyon erős évet zárjanak. Mi elsősorban magunkra koncentrálunk, és reméljük mindenki előtt lehetünk, de tisztában vagyunk vele, hogy szoros csata előtt állunk."

"Úgy vélem, tegnap Pierre is egy kicsit peches volt, mert nem hinném, hogy a hétvégén elmaradt volna Maxtől. A versenye többnyire felejtősnek bizonyult, már a rajttól kezdve. A végén azonban szerintem mind a hat versenyzőnek beleszólása lesz, akik a topcsapatoknál versenyeznek - remélhetőleg mi a lehető legtovább harcolhatunk majd, aztán meglátjuk, hol állunk."

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Charles Leclerc, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotó készítője: Dirk Klynsmith / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve: „Leclercnek Vettel előtt kellett volna célba érnie”
Következő cikk Bottas nem törődött főnöke kérésével, és bezsebelte az extra pontot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország