BRÉKING

Vettel és Ferrari-parádé a harmadik edzésen Monacóban! Raikkönen autót tört

Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Ferrarival a Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén, közvetlen az időmérő és a két Mercedes előtt. Kimi Räikkönen nekicsapta az SF15-T bal hátulját a falnak az első kanyarban.

Ez egy igazán érdekes harmadik szabadedzés volt Monacóban, hiszen egészen az utolsó etapig Lewis Hamilton dominált a Mercedesszel, majd jött a Ferrari a négyszeres világbajnok vezetésével és átvette a vezetést. Az SF15-T nagyot ugrott előre az időeredményt tekintve, de az is tény, hogy a körülmények egyre jobbak és jobbak lettek, miközben a forgalom is hatással volt az időkre.

A Red Bull és a Toro Rosso ismét ott tudott lenni a legjobbak közelében. Daniel Ricciardo 4. addig Carlos Sainz Jr. 5. lett. A finn „Jégember” pedig úgy lett 6. a másik Ferrarival, hogy nem tudott igazán gyors időt autózni a koccanása miatt.

A legjobb 10-ben szerepelt még Daniil Kvyat, Jenson Button, Max Verstappen és Romain Grosjean. Fernando Alonso csak 14. lett a McLaren-Hondával. A spanyol még mutogatott is Räikkönennek a feltartás miatt.

Végeredmény

1.Sebastian VettelFerrari1’16.14327 kör
2.Nico RosbergMercedes1’16.3610.21831
3.Lewis HamiltonMercedes1’16.7050.56231
4.Daniel RicciardoRed Bull-Renault1’17.1200.97726
5.Carlos Sainz JnrToro Rosso-Renault1’17.2561.11339
6.Kimi RaikkonenFerrari1’17.4011.25811
7.Daniil KvyatRed Bull-Renault1’17.4711.32828
8.Jenson ButtonMcLaren-Honda1’17.7671.62428
9.Max VerstappenToro Rosso-Renault1’17.7881.64523
10.Romain GrosjeanLotus-Mercedes1’17.8061.66328
11.Sergio PerezForce India-Mercedes1’17.8321.68930
12.Pastor MaldonadoLotus-Mercedes1’17.9561.81328
13.Nico HulkenbergForce India-Mercedes1’18.1021.95932
14.Fernando AlonsoMcLaren-Honda1’18.1972.05426
15.Valtteri BottasWilliams-Mercedes1’18.2122.06929
16.Felipe MassaWilliams-Mercedes1’18.2422.09932
17.Felipe NasrSauber-Ferrari1’18.7672.62438
18.Marcus EricssonSauber-Ferrari1’19.2693.12637
19.Will StevensManor-Ferrari1’21.0934.95031
20.Roberto MerhiManor-Ferrari1’22.2256.08230

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A HARMADIK SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="288"]

Pálya

Monaco

Verseny dátuma: 2015. május 24.

Pálya neve: CIRCUIT DE MONACO

Első nagydíj: 1950

Körök száma: 78

Pálya hossza: 3.337 km

Versenytáv: 260.286 km

Körrekord: Kimi Räikkönen: 1:18.479

Időrend (magyar idő szerint)

Csütörtök

Első szabadedzés: 10:00 - 11:30

Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik

2015: Lágy, szuper-lágy

2014: Lágy, szuper-lágy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A közösségi média tehet a Forma-1-es válságról?
Következő cikk Horner jól viselkedett Vettel győzelme után, gratulált neki - részéről ennyi elég is volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország