Vettel érzelmes búcsúra számít a Tifosi előtt Monzában
Sebastian Vettel utoljára látogat Monzába, mint Forma-1-es versenyző. A négyszeres világbajnok pályafutását talán legjobban meghatározó pálya több indok miatt is az egyik legérzelmesebb búcsút jelentheti a számára.

Monza Sebastian Vettel egyik kedvenc versenypályája, ami nem meglepő, hiszen a 2008-as Olasz Nagydíj volt az első győzelme a Forma-1-ben. Most - 14 évvel később - egy érzelmes hétvégére készül, amikor F1-es pilótaként utoljára tér vissza Monzába, bár sajnos egy újabb győzelem ezúttal gyakorlatilag lehetetlen a 35 éves német számára.
2008-ban, a Red Bull juniorcsapatának versenyzőjeként a babaarcú Vettel a monzai hétvégén trükkös körülmények között egy mesteri vezetéssel sokkolta a szakmát. Szombaton a Ferrari-motoros Toro Rossóval a pole pozícióba kvalifikált, és a versenyen nem tudtak elvenni tőle a sikert.
A győzelem nem csak az ő, hanem csapata számára is az első volt, és Vettel lett az akkori legfiatalabb F1-es győztes - ezt a rekordot azóta Max Verstappen döntötte meg.
Monza így mindig különleges lesz Vettel számára, ezt követően 2011-ben és 2013-ban is győzött a Red Bull színeiben, most pedig visszatér búcsúzni a tifositól, akik egykor a sajátjuknak nevezték, de a Ferrarival kötött „házasság” zátonyra futott.
A 73. Olasz Nagydíj előtt, az Aston Martin előzetesében Vettel így beszélt arról, hogy F1-es pilótaként utoljára látogat el a sebesség templomába: „Minden érzelmet át fogok érezni, amikor Monzába érkezem - arra a pályára, ahol a legelső F1-es győzelmemet arattam -, még egyszer utoljára.”
„Mindig is szerettem a pálya egyedi hangulatát és a kihívást, amit nyújt, valamint a szurkolók energiáját. Ennek az intenzitásnak minden pillanatát érezni fogom ezúttal is. Az idei autók karakterisztikája érdekes lehet. Remélem, hogy több akciót látunk majd az előzés szempontjából nehéz pályán” – tette hozzá.
Leleplezte különleges monzai festését a Ferrari - videó!
Hogyan fogja Ricciardo bukdácsolását elkerülni a McLarennél Piastri?
Cunoda nem biztos benne, hogy Gasly távozásával az első számú pilóta szerepébe tud lépni
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.