Vettel: Én nem azért lettem világbajnok, mert a csapattársam segített

Sebastian Vettel szerint nincs rendjén az, hogy a csapatok az egyik pilótát azért kezelik hátrányosan, hogy a másik a világbajnoki címért harcolhasson. A német szerint neki sohasem volt ilyen kiváltságos helyzete korábban.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Sebastian Vettel, Aston Martin

Jerry Andre / Motorsport Images

Az idei bajnoki harcban sorsdöntő szerephez juthatnak a második számú pilóták, hiszen Perez és Bottas is értékes pontokat lophat el a rivális csapat bajnokesélyes versenyzőjétől. Vettel többek között erről, illetve a Brazil Nagydíjon várható szerepléséről is kifejtette a véleményét.

Arra a kérdésre nem tudott biztos választ adni Sebastian Vettel, hogy mire lehet számítani az Aston Martintól Interlagosban. „Nos, majd meglátjuk. Szerintem hasonló helyzetben leszünk, mint eddig, szóval nem hiszem, hogy lesz meglepetés.”

„Nem számítok meglepetésekre sem felfelé, sem a lefelé. Szerintem minden rendben lesz. Remélhetőleg ismét ott leszünk az utolsó pontszerző helyért folyó küzdelemben, és igen, arra számítok, hogy ez egy kicsit normálisabb lesz, mert Mexikó más pálya volt, más körülmények között. De még így is úgy gondolom, hogy tisztességes esélyünk lesz a pontszerzésre.”

Még több F1 hír:

A négyszeres bajnok a világbajnoki címért küzdő riválisok teljesítményére is kitért az interjúja során, és elárulta, hogy ő korábban sosem tapasztalta meg, hogy milyen az, amikor a csapat – és a második számú pilóta – teljes mellszélességgel kiáll első számú mellett.

„Mark (Webber) nyilvánvalóan részt vett a bajnoki harcban. Igen, nem tudom, hogy milyen az, ha a másik pilóta támogat téged, vagy a csapatnak van egy nagyon egyértelmű állásfoglalása ebben. Soha nem jutottunk el idáig.”

„Azt hiszem, túl közel voltunk egymáshoz a pontok tekintetében, és igen, soha nem volt olyan egyértelmű, hogy csak egy autó, egy versenyző maradt a szezon második felében. De általánosságban nem vagyok nagy rajongója annak, hogy a második versenyzőt csak azért helyezzék hátrányba, hogy segítsenek.”

„Lehet, hogy egy kicsit túlzásba vitték. Szerintem mindenkinek a saját versenyéért kellene mennie, és a saját bajnokságáért kellene küzdenie. Elég boldog vagyok, hogy nem volt nagy támogatásom, és ezt nem negatívan mondom Marknak, csak azt, hogy egyedül kellett csinálnom. Mert visszatekintve nagyon büszke vagyok arra, amit elértem, hiszen azt egyedül értem el, és nem azért, mert segítettek.”

Hamilton: Idén a Red Bull autója a leggyorsabb...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton Senna előtt tiszteleg Brazíliában a különleges sisakjával
Következő cikk Úgy tűnik ismét idő előtt derül ki, kit igazolt le az Alfa Romeo Bottas mellé 2022-re

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország