BRÉKING

Vettel élvezte az Alonso elleni csatát: kemény volt, de végig fair

Sebastian Vettel nagyon élvezte a Fernando Alonsóval vívott párharcot, igaz, nem bánta volna, ha valamivel gyorsabban átrágja magát a spanyol bajnokon. Ma este meccset fog nézni, és a lényeg, hogy a németek bent legyenek a döntőben.

Alonso és Vettel vérre menő csatát vívott az ötödik helyért Silverstone-ban, ami sokkal inkább szólt a presztízsről, semmint a többlet pontokról. A német nem tudott Button nyomába eredni, így az ötödik pozíció lett a jutalma, meg egy látványos párharc a célegyenes végén. "Nyilvánvalóan fel akartam zárkózni, így a lehető leggyorsabban meg kellett előznöm Fernandót. Ez valamivel tovább tartott, mint akartam"- mondta Vettel ma a Braun rendezvényén.

Végül 13 kört töltött Alonso "sebességváltójában", közben a rádión keresztül panaszkodtak a másikra. "Egyszer elkezdett panaszkodni a pálya határai miatt. Utána rám szóltak, hogy tartsam tiszteletben a határokat. De tudtam, honnan ered mindez, így én is beszálltam a kis játékba. Majd egy teljes listánk lett arról, hogy ki és mikor vette túl szélesre. Nagyon kemény volt és szoros. Fernando nem nagy sok helyet neked. De mindig fair volt. Tehát élveztem"- összegezte utólag.

//

Post by www.f1-live.hu.

A nagy küzdelem végén ötödik lett, és idén még egyetlen győzelem sem jött össze számára. Tavaly zsinórban kilencszer nyert, egyszer a rádióban is bemondta a csapatnak, élvezzék ki a pillanatot, mert nem lesz mindig így. Ez bevált.

"Folyamatosan kérdőre vonom magam, de nem akkora mértékben, hogy megbolonduljak. Mindig próbálok fejlődni"- mondta. "De nem lehetsz mindig a legjobb. Ennek ellenére nincs okod, hogy hagyd csökkeni a motivációt. A Mercedes eddig jobb munkát végzett idén, tehát most annál keményebben kell dolgoznunk, hogy visszatérjünk."

Következik a hazai futam, de nem sok esély van rá, hogy felállhat a legfelső fokra. A két Mercedes után csak a lepattanó jut.

"Tavaly meg tudtam nyerni a hazai versenyemet a Nürburgringen. Különleges volt, mivel nagyon sok ember drukkol és örül neked. Idén nehéz lenne nyerni, mert a Mercedes annyira erős. A célom a dobogó."

Ma este a német válogatottnak szurkolhat az elődöntő révén. "Elég elődöntőnk volt. Újfent be kell jutni a döntőbe. Nekem mindegy, kik ellen játszunk ott, amíg bent vagyunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull beindult: Sainz már idén debütálhat a Forma-1-ben!
Következő cikk Röviden: Nagy halat fog a Caterham?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország