Vettel elmondta, nem úgy zajlott a Ferraritól való távozása, ahogy az a közleményben állt

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, nem úgy zajlott a Ferraritól való távozása, mint amit a maranellói istálló a közleményben megjelentetett – nem kapott új szerződésajánlatot az olasz csapattól.

Sebastian Vettel, Ferrari walks the track

Sebastian Vettel, Ferrari walks the track

Mark Sutton / Motorsport Images

A versenyzés nélküli időszak egyik legnagyobb híre az volt, hogy Sebastian Vettel 2020 végén távozik a Ferrari csapatától, azt pedig egyelőre nem tudni, hogy hol folytatja a négyszeres világbajnok.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto a közleményben azt írta, hogy a felek közösen döntöttek arról, hogy külön utakon folytatják, a német versenyző véleménye azonban eltér attól, amit ekkor olvashattunk.

„Eléggé meglepődtem, amikor Mattia Binotto felhívott, és azt mondta, hogy nem áll szándékukban, hogy velük folytassam. Nem is kezdtünk el tárgyalni, ajánlatot sem kaptam…”

Még több F1 hír:

Ezután Vetteltől megkérdezték a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy tárgyalásban áll-e valakivel a következő szezonra.

„Pillanatnyilag nem. Előre tekintek, nyilvánvalóan a lehető legjobb döntést akarom meghozni a saját szempontomból és a jövőm szempontjából. A természetemnél fogva nagyon kompetitív vagyok, rengeteg mindent elértem már ebben a sportban, motivált vagyok, és még több mindent akarok elérni!”

„Ahhoz, hogy ezt megtegyem, szükség van arra is, hogy a megfelelő csomag legyen alattam, és hogy a megfelelő emberek legyenek körülöttem. Szóval jelenleg ezt szeretném elérni. Tehát ha előttem lesz a megfelelő lehetőség, akkor meglehetősen egyértelmű a helyzet, ha pedig nem, akkor valószínűleg valami más után kell néznem.”

A következő kérdés azt firtatta, hogy opció lehet-e az egy év kihagyás vagy a teljes visszavonulás.

„Nem tudom. Szerintem ha megfelelő lehetőség lesz előttem, akkor folytatni fogom. Úgy érzem, hogy még rengeteg mindent tudnék adni. De ha nem jön össze a dolog, akkor, ahogy mondtam, valószínűleg valami mást fogok csinálni.”

„De arról meg vagyok győződve, hogy ha felkészültél arra, hogy becsapj egy ajtót, akkor fel kell készülnöd arra, hogy ott egy becsapott ajtó fog maradni, és nem várhatod azt, hogy az az ajtó újra nyitva áll majd előtted.”

„Nem rohanok sehová, úgy gondolom, hogy jó dolog, hogy elkezdődik a szezon, de a következő hetekben és hónapokban tisztább lehet majd a helyzet.” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok.

Seabstian Vettel, Ferrari

Seabstian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Ferrari

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Stroll szép jövőt jósol maguknak az Aston Martinnál a Forma-1-ben
Következő cikk Leclerc szerint csapatként kell dolgozniuk a Ferrarinál, hiába vált biztossá Vettel távozása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország