Vettel elismerte, hogy a három kiállásos stratégiával nagyot hibáztak!

Vettel elismerte, hogy a három kiállásos stratégiával nagyot hibáztak!

Sebastian Vettel úgy gondolja, a három kiállásos stratégián ment el a spanyol futamgyőzelme.

A Ferrari versenyzője a hatodik helyről rajtolt, és sokáig nagy favoritnak tűnt a Spanyol Nagydíj győzelmére, miután a két Mercedes, Lewis Hamilton és Nico Rosberg kiütötte egymást.

Azonban Max Verstappennel és Kimi Räikkönennel ellentétben, Vettel háromszor állt ki – azaz a lassabb stratégiát választotta.

„Mindent megpróbáltunk, és nyilvánvaló, hogy a végén eléjük akartunk kerülni, de meglepő, hogy a két kiállás mennyire jól működött.” – mondta Vettel, aki harmadik lett, 5.5 másodperccel Verstappen mögött.

„Daniel és az én példám is azt bizonyítja, hogy a három kiállás nem volt túl jó. Érdekes versenyem volt. A közepeseken elég versenyképesek voltak. A harmadik szektorban még versenyképesebbek is voltak, mint mi.”

„Visszatekintve rosszul döntöttünk.”

Vettel azt is megerősítette, hogy a Ferrari lágyakon gyorsabb volt a Red Bullnál, azonban a közepeseken szenvedtek.

„Teljesen őszintén, az első körben igazán jónak éreztem, majd a közepeseken szenvedtünk.” – tette hozzá.

„Az egész délután során az volt a lassabb keverék a számunkra. Teljesen fair módon ki kell jelentenem, hogy lágyakon gyorsabbak voltunk, mint a Red Bullok, nagyjából fél másodperccel, míg a közepeseken egyforma tempót diktáltunk, de ez nem volt elég ahhoz, hogy nagyot alkossunk.”

„A második etapban láthatták, hogy közeledek rájuk, de Max-et nem tudtam nyomás alá helyezni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING