Vettel: sok hibát követtem el idén, de ezek nélkül sem lettünk volna bajnokok

Sebastian Vettel egyetért a felvetéssel, miszerint túl sok hibát követett el 2018-ban, ugyanakkor téves lenne levonni a következtetést, hogy ezek nélkül megnyerték volna a világbajnokságot.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

Hosszasan lehetne sorolni, mikor és milyen formában dobta el a pontokat Vettel és a Ferrari: a legfájóbb talán Hockenheim, ahol Vettel kicsúszott a Sachskurvében, elbukva az első helyet, és végül Hamilton húzta be a diadalt. Vezetői hiba csúszott be korábban Franciaországban is, Monzában az élről rajtolt a két Ferrari, de ismét Hamilton nyert, Japánban Verstappennel, Amerikában Ricciardóval ütközött Vettel. Fájdalmas hibák, melyek értékes pontokat jelentettek a másik fél számára, de Vettel úgy gondolja: ha ezek nincsenek, akkor sem nyerik meg a vébét.

„Igaz, hogy számos hibát elkövettem – túl sokat”- gyakorolt önkritikát Vettel az olasz Corriere della Serának. „Joggal lehet ezt mondani. Sosem lett volna szabad kicsúsznom a pályáról Németországban. Ugyanakkor hébe-hóba leszáll a köd. Sok pontot veszítettünk, de legvégül azt gondolom, hogy a hibáim nélkül sem nyertük volna meg a bajnokságot”- jelentette ki.

„A Mercedes épp annyira nyerte meg a bajnokságot, mint amennyire mi elveszítettük azt. Voltak versenyek, amikor ott voltunk szorosan a sarkukban, és voltak nagydíjak, melyeken előttük voltunk. De más fordulókon ők domináltak. Sosem voltunk olyan helyzetben, hogy ily módon nyerhessünk. Hallottam, miszerint mi rendelkeztünk a jobb kocsival. Ezzel nem értek egyet. Jó autónk volt, de nem domináns. A szezon végére hiányzott a tempó”- mondta végül a német.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Daniel Ricciardo, egy fantasztikus karakter: búcsú a Red Bulltól (videó)
Következő cikk A stewardok nem adtak helyet a Haas keresetének a Force India ügyében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország