Vettel elismeri, nagyon fájt neki a hibája a Német Nagydíjon

A Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője őszintén elismerte, hogy a tavalyi Német Nagydíjon megélt pillanatok igencsak fájóak voltak számára, több szempontból is, hiszen egy igen különleges hétvégén állt bele a falba az autójával az első helyről.

Sebastian Vettel, Ferrari  crash

Fotót készítette: Piotr Naskrent

Sebastian Vettel tavaly nagyon jó esélyekkel pályázott a címre a Mercedes és Lewis Hamilton ellen, de végül nem járt sikerrel. A hibák és a Ferrari technikai megingásai megbosszulták magukat, pedig hónapokon át valóban úgy tűnt, hogy Vettel az olaszokkal is felérhet a csúcsra, ami élete legnagyobb álmát jelenti.

Még több F1 hír:

A Német Nagydíjon elkövetett hibája lehetett az a fordulópont, ami után már Hamilton vette át a kezdeményezést, noha Vettel vezette a versenyt és minden jel arra mutatott, hogy meg fogja nyerni a hockenheimi viadalt, a nagy hazai közönsége előtt. Vettel azonban hibázott, kicsúszott és beleállt a falba. A tapasztalt rendkívül dühös volt, káromkodott egy sort, majd kiszállt az autóból, és akkor véglegesen tudatosult benne, hogy ennek a futamának annyi és 25 pontot vett el magától.

„Többről volt szó ennél. A káromkodás csak a pillanat része volt, de ez fájt. Nagyon fájt, mert ez egy tökéletes hétvégének tűnt a szombati rajtelsőséggel, és a hangulattal. Visszanézve, ebből a szempontból ez volt az egyik legjobb versenyhétvége, amit valaha tapasztaltam. Most persze mondhatjuk azt, hogy rettenetes volt, mert a kavicságyban parkoltam le, nem pedig a parc ferméba.” - mondta a BBC kérdésére Vettel.

„Szóval igen, fájt, de nem sokáig maradtam meg ebben. Hibáztam, de ez viszonylag egy kis hiba volt, aminek hatalmas árat fizettem. Korábban nagy hibáim is voltak a versenyeken, amikért kis árat fizettem. Számomra azonban ez a versenyzés, mely olyan szép tud lenni, amennyire az csak lehetséges, míg néha kegyetlen.”

A másik olyan hiba, amiért szintén sok kritikát kapott Vettel, az Monzában történt, amikor összeért Hamilton autójával, majd megforgott. Onnantól kezdve pedig már nem volt esélye a győzelemre. Sebastian szerint egy versenyzőnek összességében sokat kell kockáztatnia, és a versenyzés erről is szól. „Sajnos ez nem mindig működik. Nem igazán stresszelek emiatt, és nem is éreztem azt, hogy bármit is helyre kellene raknom a fejemben, vagy hasonló. Nagyon távolról nézem ezeket a dolgokat, mert manapság egyik pillanatról a másikra felkapnak valamit, ami nagy figyelmet kap, de az a következő minutumban már nem fontos, mert valami más kerül elő.”

„Tudom, hogy mi történt a pilótafülkében, és azt is, hogy mit csináltam. Megnéztem. És persze remélem, hogy ezt nem teszem meg újra. Ilyenkor azonban tovább kell menned, mert nem maradhatsz meg ebben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: „Nincs helyünk Alonsónak, de támogatjuk a visszatérését”
Következő cikk Visszatér a Ferrari sikerembere, és kiemelt feladatot kap

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország