BRÉKING

Vettel elismeri az újabb vereségét Ricciardo ellen és gratulál neki! A Ferrari közben beindult

Sebastian Vettel szomorúan nyilatkozott a 2014-es Kínai Nagydíj leintését követően, és egyúttal gratulált is Daniel Ricciardónak, aki ismét előtte fejezte be a futamot.

Sebastian Vettel

Nyilvánvalóan nem vagyok elégedett, mivel nem tudtam minden kihozni az autómból, és ezzel együtt még a dobogóra sem sikerült felállnom, valamint a csapattársam is előttem fejezte be a futamot. Amennyire én tudom, nem volt különösebb gond az autóval, tehát elsősorban nekem kell többet nyújtanom ennél.

Daniel nagyszerűen kezeli az autót és jobban megérti annak működését, mint én. Nagyon jó munkát végez, és maximálisan megérdemli azt, ahol most van. Ma is remek teljesítményt nyújtott és gratulálok az eredményéhez. Ő ma közel volt a dobogóhoz, ami mindenképpen jó hír a csapat számára, addig az én oldalamon még mindig sokat kell dolgoznunk. Szerettem volna Daniel előtt célba érni, de ez nem volt lehetséges. Nem tudtam volna már őt sokáig magam mögött tartani, ezért úgy döntöttem, hogy elengedem. Nem érte volna meg tönkretenni a versenyét.

A Mercedes ma elérhetetlen volt, és Lewis nagy fölénnyel nyerte meg a futamot. Azt hiszem, már bármi is történt volna, mindenképpen ők nyernek, hiszen messze gyorsabbak, mint bárki a mezőnyben. A Ferrari Fernandóval nagyot lépett előre és ez intő jel lehet számunkra. Most szerencsére egy hosszabb szünet következik, így lesz lehetőségünk arra, hogy mindent a helyére rakjunk. Nem fogom feladni, egy pillanatra sem. Voltam már hasonló helyzetben, amikor az autómban nem éreztem magam igazán kényelmesen. Sok van még hátra, és az alapunk jó. Keményen kell dolgoznunk, és ez rám is igaz, sőt!

Daniel Ricciardo

Először is szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, mely nagyszerű munkát végzett. Nem volt egy könnyű futam abból a szempontból, hogy mindent az ideális érték felett kellett kezelnünk. A gumikra is nagyon figyelnem kellett, miközben folyamatosan harcban voltam a dobóért.

Kicsit csalódott vagyok amiatt, hogy ismét éppen hogy csak lemaradtam a dobogóról. Azt hiszem, ez ma mindenképpen elérhető volt számunkra, és ha van még pár kör a versenyből, akkor lehetséges, hogy most boldogabb vagyok. Nem tudom, de a Ferrari most sokkal gyorsabb volt, mint legutóbb, addig a Mercedes egy másik ligában versenyez.

Fontos, hogy a szünetben megtegyünk egy nagyobb lépést előre, de bizakodó vagyok, hiszen már készül a módosított autónk, valamint a Renault is fejlődést mutat a motorerő területén. Ez fontos, mert a Mercedesek verhetetlenek jelen pillanatban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lenyűgöző a Mercedes, Alonsót meglepte a dobogós helyezés: az első három
Következő cikk Hatalmas baki a Kínai Nagydíjon: Két körrel hamarabb intették le a versenyt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország