Vettel élete első nagydíja a Forma-1-ben: rögtön pontszerző lett

Az akkor még nagyon fiatal Sebastian Vettel gyakorlatilag igencsak hamar letette a névjegyét a Forma-1-ben, és onnantól kezdve nem volt megállás számára a legnagyobb kategóriában. Egy fantasztikus karrier kezdete.

Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07

Fotót készítette: Sutton Images

Sebastian Vettel már minden idők egyik legeredményesebb versenyzőjének mondhatja magát, hiszen a Red Bullal 2010 és 2013 között mindent megnyert a Forma-1-ben. Emellett 52 győzelem, 56 rajtelsőség, 36 leggyorsabb kör és 115 dobogó szerepel a neve mellett, ami szintén igencsak erős statisztikának mondható. És még mindig elég fiatal ahhoz, hogy növelje a tétet.

Még több F1 hír:

Vettel már a 14. szezonjában dolgozik az F1-ben. Igaz, 2006-ban még csak tesztpilótaként volt jelen a BMW Sauber istállónál, de 2007-ben megkapta a lehetőséget a bajoroktól, majd a Toro Rossótól, miután a Red Bull kihasználta a lehetőséget, és megszerezte a német tehetséget, aki 2009-től az osztrák alakulatnak versenyezhetett, futamgyőztesként, hiszen a megérkezése előtt megnyerte az Olasz Nagydíjat. A mai napig ez az egyetlen ilyen sikere a Toro Rossónak.

A nagy bemutatkozásra 12 esztendővel ezelőtt került sor az Amerikai Nagydíjon, amikor Robert Kubica az óriási kanadai bukása után nem állhatott rajthoz Indianapolisban. Vettel ekkor mindössze 19 éves, 11 hónapos és 14 napos volt. Jelenleg a 11. legfiatalabb bemutatkozója az F1-nek. Azóta Ocon, Kvjat, Norris, Alguersuari, Stroll és Verstappen került elé a listán. A Red Bull holland pilótája 17 évesen, 5 hónaposan és 15 naposan minden idők legfiatalabb F1-es bemutatkozójának mondhatja magát.

Vettel az amerikai időmérő edzésen a 7. helyet szerezte meg. Hamilton pole-idejéhez képest közel 1.2 másodperccel volt lassabb. Heidfeld ugyanazzal az autóval 5. lett. A német hátránya 0.5 másodperc volt, így igen sokat adott az ideiglenes csapattársának, de a tapasztalat is mellette szólt. Akkor így nézett ki a TOP-10 sorrendje: Hamilton,  Alonso, Massa, Räikkönen, Heidfeld, Kovalainen, Vettel, Trulli, Webber és Fisichella.

Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07
Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07
Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07
Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07
Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07
5

A 73 körös verseny Hamilton sikerével ért véget Alonso és Massa előtt. A legjobb ötben még Räikkönen és Kovalainen voltak ott. Vettel jó teljesítményt nyújtva elcsípett egy világbajnoki pontot a 8. helyen, így a bemutatkozása sikeres volt. Heidfeld az 55. körben állt ki egy sebességváltóval kapcsolatos probléma miatt. A német ezek után nem szerezhetett pontot, vagy pontokat.

A statisztikák között böngészve elmondhatjuk, hogy ez volt Lewis Hamilton második F1-es győzelme, míg a McLaren már 152. alkalommal nyert. Ugyanez a Mercedes esetében 57 sikert jelentett motorgyártóként, míg maga a Ferrari gyártóként 750. alkalommal állhatott fel a rajtrácsra a Forma-1-ben, ami egy egészen elképesztő szám volt. Ez azonban nem hozott nekik szerencsét, leszámítva Massa harmadik helyét.

A versenyt követően Hamilton 58 ponttal állt az élen a 48 pontos Alonso előtt, majd jött Massa (39) és Kimi Raikkonen (32). A TOP-5 sorrendjét pedig Heidfeld (26) zárta. Ekkor a finn „Jégember” még nem állt túl jól, de azóta már mindenki ismerheti a bajnokság végkimenetelét, és azt, hogy Räikkönen milyen drámai körülmények között nyerte meg a trófeát, rögtön az első ferraris szezonjában.

A konstruktőrök párharcában a McLaren volt az élen 106 ponttal, miközben a második helyen a Ferrarinak csak 71 egysége volt. A BMW Sauber 39 ponttal várta a folytatást, megelőzve a 25 pontos Renault-t és a 13 pontos Williamst, mely akkoriban a Toyota egységeivel versenyzett. Azóta már a McLaren, a Sauber és a Williams is egy másik motorgyártóval dolgozik az F1-ben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ő Max Verstappen gyönyörű kedvese
Következő cikk Räikkönen képtelen megöregedni: akkor és most a világbajnok!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország