BRÉKING

Vettel elég büszke ahhoz, hogy felülkerekedjen a motorgondokon, és Ricciardo előtt legyen

A Renault Sport mérnöke, aki a Red Bull Racinghez van kirendelve, úgy véli, Sebastian Vettel nem hagyná, hogy csapattársa gyorsabb legyen nála, és megoldaná a problémákat. Thierry Salvi azt is elmondta, miért nem tulajdonít nagy jelentőséget az Ausztráliában látottaknak.

Salvi elismerte, Ricciardo második helye az időmérőt követően meglepetés volt számukra, de kitért a Mercedesre is, melyet domináns csapatnak tartanak. Elmondása szerint a megfelelő perspektívába kell helyezni a Melbourne-ben történteket.

"Igen, jó hír volt - talán egy kicsit meglepő is"- mondta a Renault mérnöke, aki a Red Bullnál felel a dolgokért. "Azt is szem előtt kell tartani, hogy Melbourne-ben voltunk, egy különleges pályán. A Melbourne-ben győztes autó nagyon ritkán dominál a szezon további részében. Az időmérő vége esős pályán zajlott, ez pedig kiegyenlíti az eredményeket"- részletezte. "Így óvatos vagyok az autó teljesítményét illetően; még akkor is, ha remekül működik, összehasonlítva azzal, mint amire számítottunk. De tartsuk fejben azt is, hogy esős időmérő volt. Várjuk meg Sepangot"- mondta.

Vettel időmérője nem volt zökkenőmentes. "Igen, problémás volt. Volt némi gondunk a motorral. Úgy gondolom, nem volt elégedett annak reakciójával. Igen szigorú ezzel kapcsolatban. Elég jó referenciája van tavalyról, így meglehetősen nehéz lenne feladnia azt. Mondjuk úgy, nem igazán működött a dolog, egyben az időzítéssel is volt némi gondunk az időmérőn, ami szintén nem segített vizes pályán. Más tényezők is megakadályoztak abban, hogy bajnokcsapathoz méltó időmérőt teljesítsünk"- ecsetelte a mérnök.

Jogos a kérdés, hogy vajon a V6-osokkal el tudják majd érni azt a vezethetőséget, amit annyira szeretett Vettel a V8-asok esetében?

"Természetesen igen. A mi feladatunk, hogy elérjük. Biztos vagyok benne, hogy el fogunk jutni arra a pontra"- felelte. "Mindez csak idő kérdése, a teljesített versenyek számától függ. Biztosan vissza fog térni. Ezek a problémák rá is hatással vannak, mivel arra van szüksége, hogy minden remekül működjön, és ha nem pontosan úgy működnek, ahogy ő akarja, akkor annak súlyos következményei lehetnek."

Mindez akár 2-3 tizedes eltérést okozhat Vettel és Ricciardo között, utóbbi javára?

"Jó kérdés, mivel neki kell tolerálnia, kompenzálnia a vezethetőséget. Tehát hatással lehet-e a tempójára, a végsebességére? Szerintem elég büszke ahhoz, hogy felülkerekedjen mindezen, ha azt látja, hogy a kollégája ugyanazzal a csomaggal, motorral gyorsabban tud menni. Szerintem ezért fog az élen maradni."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 7-8 lóerő veszteség, 25 gramm túlfogyasztás körönként: homályos a Red Bull vs. FIA történet
Következő cikk A motorhiány miatt lépett vissza a Stefan GP: ismét akadályozták a szerbet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország