Vettel egyre erősebb lesz, és ez sokak számára ijesztő

Állapította meg Sebastian Vettel jövőbeni csapattársa. Daniel Ricciardo nem tartozik a fentiek közé, és nagyon várja a kihívást, miszerint egy csapatban lesz a német bajnokkal.

Vajon a négyszeres bajnok keresztben lenyeli a jövevényt, vagy az ausztrál tartja majd a lépést? Ricciardót nem ijeszti meg Vettel dominanciája - sőt. „Csak még izgatottabb leszek ettől”- mondta az ausztrál.

„Ha egy kicsit el tudok vegyülni vele, akkor én attól csak jobb színben tűnök fel majd; szóval, minél több a sikere, annál jobb. Legalább tudom, hogy a lehető legjobb Sebet kapom magam mellé, és tudni fogom az igazságot arra vonatkozóan, hogy tényleg olyan jó vagyok-e, mint azt az emberek mondják, és olyan jó vagyok-e, mint ahogy azt én gondolom”- idézte az ESPNF1. „Mindez kellemes járulék lesz.”

A mezőnyben sokak számára ijesztő lehet Vettel teljesítménye, és az, hogy 26 évesen már négy címnél tart. Ezt Ricciardo sem tagadja.

„Evidens, hogy Seb jobb volt Marknál az utóbbi években, miközben Mark is erős volt. Talán fair azt mondani, hogy Mark túlvan a karriere csúcspontján, miközben Seb esetében ez erősen kérdéses – vagy még el sem érte azt. Valószínűleg egyre erősebb lesz, ami sok versenyző számára ijesztő. Én pár évvel fiatalabb vagyok nála, tehát feltételezem, még én sem értem el a csúcsot”- folytatta a Toro Rosso versenyzője.

„Nagyon lenyűgöző volt eddig, és minél többet nyer, annál magabiztosabbá válik – tehát mindez ijesztően hangzik, és talán így egyre könnyebb lesz számára”- mondta Ricciardo.

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING