Vettel egy nem túl hízelgő statisztika birtokosa lehet, ha nem nyer Magyarországon

A Ferrari versenyzőjének, Sebastian Vettelnek nem változtak a céljai, azonban egy nem túl kedvező statisztika birtokosa lehet a német, ha nem nyer a Hungaroringen: egy teljes év telhet el Vettel-győzelem nélkül.

Sebastian Vettel, Ferrari walks the track with his mechanics

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A Ferrari 11 éve tudott utoljára világbajnoki címet szerezni, tehát nagy nyomás van a csapaton. Az olasz média pedig könyörtelen Vettellel és a csapattal. A hockenheimi időmérő is borzalmasan alakult a Ferrari szempontjából, mindkét autójuk technikai meghibásodás miatt nem tudta befejezni a kvalifikációt.

A verseny már valamelyest jobban alakult a vörösök szempontjából, ugyanis Sebastian Vettel a második helyre futott be az utolsó helyről indulva, így kis túlzással élve győzelemmel érhetett fel a 2. hely a német pilóta szempontjából.

Vettel pedig annak ellenére sem gondolkodik a korai visszavonuláson, – a pletykákkal ellentétben - hogy 84 pontos lemaradással követi a pontversenyben vezető Lewis Hamiltont, és az összetettbeli 4. helyet foglalja el.

Még több F1 hír:

„Nem érzem, hogy nyomás alatt lennék. Kiváltságosnak érzem magam, amiért a Ferrarival versenyezhetek. Természetesen a hibáimmal nem vagyok elégedett.” – kezdte Vettel.

„Világbajnok akarok lenni a Ferrarival. Még nem járunk ott, ahol szeretnénk. Meg kell találnunk az önmagunkba vetett hitünket, aztán majd eljön a mi időnk. Az én célom, hogy bajnok legyek a csapattal, újra érezni akarom azt a „lökést”, ami akkor jön, amikor a világbajnoki cím közelében versenyzek. Ezt pedig a Ferrarival akarom megtapasztalni.”

A Ferrari pedig a gázra lép, már a hétvégi Magyar Nagydíjon is.

„Fontos lesz látni, hogy a verseny meg tudja-e erősíteni azt, hogy az autónk különböző karakterisztikájú pályákon is fejlődést tudott elérni.” – így Vettel.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto pedig így nyilatkozott a futamhétvége előtt:

„A nemrégiben bevetett új elemekre fogunk támaszkodni, emellett pedig aerodinamikai fejlesztésekkel is készülünk.” – jelentette be Binotto.

„Arra is fogunk fókuszálni, hogy a Németországban látott megbízhatósági problémák ne történhessenek meg újra.”

Vettel egy statisztika ellen is harcolhat a Hungaroringen, ugyanis ha nem tudna győzni, azzal biztossá válna, hogy el fog telni 1 teljes év Vettel-győzelem nélkül: ez a németnek utoljára a 2018-as Belga Nagydíjon sikerült, augusztus 26-án.

„A magyar pálya fizikailag kimerítő, mivel kevés az egyenes, ami azt jelenti, hogy folyamatosan dolgoznod kell a kormánnyal.” – zárta a négyszeres világbajnok.


43 esztendővel ezelőtt szenvedett súlyos égési sérüléseket Niki Lauda, aki azonban pár héttel később a csodával határos módon visszatért, és folytatta a harcot a világbajnoki címért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez 2021-ig szinte biztosan a Racing Point versenyzője marad
Következő cikk Hülkenberg a németországi hibájával elveszítheti az ülését a Renault-nál?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország