Vettel egy gyorsabb autónak örült volna
Sebastian Vettel már várja a visszavonulását a Forma-1-ből. Az Aston Martin pilótája erről utolsó futamai előtt beszélt.

Négy világbajnoki címével Sebastian Vettel a második legsikeresebb pilóta a Forma-1 jelenlegi rajtrácsán. Ezek azonban 2014 előttiek és azóta nem tudta megismételni a Red Bullos sikereket. Elmúlt két szezonjában az Aston Martinnal már a középmezőnyben, annak is főleg a hátsó felén küszködött.
Ez azonban nemrég megváltozott. A csapat egyenletes fejlődést mutatott be a szezon folyamán és már a konstruktőri tabella hatodik helyéért küzdenek. Ez azonban nem tudta meggyőzni Vettelt a maradásról:
„Nem titok, természetesen az elmúlt két évben mind szerettünk volna kicsit gyorsabbak lenni, jobban örültünk volna egy gyorsabb autónak, de szerencsére lassan javul a dolog” – mondta Vettel, aki azt is elárulta, hogy nem látja értelmét tesztpilótaként a csapatnál maradni.
Szuzukában már volt egy érzelmes pillanata az egyik kedvenc pályájától búcsúzó pilótának, aki pár hét múlva végleg befejezi. Nem gondolja, hogy ugyanilyen pillanatokat fog átélni a szezonzárót követően, de elmondta, várja már, hogy mi következik ezután.
„Már várom a végét. Nem arról van szó, hogy most hirtelen megutáltam volna a Forma-1-et és azt várom, hogy mikor mehetek már végre haza. Egyszerűen annyiról van szó, hogy meghoztam ezt a döntést és várom már, hogy mi lesz a következő lépés.”
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.