„Vettel egy gép, semmit sem változott a hozzáállása“

Az Aston Martin teljesítményért felelős igazgatója, Tom McCullough úgy látja, hogy a négyszeres világbajnok ugyanolyan koncentráltan dolgozik visszavonulásának bejelentése óta, mint előtte.

Sebastian Vettel, Aston Martin, on the grid

Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy a 2022-es szezon végén szögre akasztja a sisakját és elhagyja a Forma-1-et. A négyszeres világbajnok döntése alaposan megkavarta az állóvizet a pilótapiacon, a hozzáállása azonban mit sem változott az idény utolsó versenyein.

A német pilóta 2007-ben az Egyesült Államokban mutatkozott be a száguldó cirkuszban a BMW színeiben, amikor Robert Kubicát helyettesítette, majd 2008-ban a Toro Rossótól kapott szerződést és az Olasz Nagydíjon meg is szerezte első győzelmét a szériában.

Egy évvel később már a Red Bull ülésében találta magát, ahol 2010 és 2013 között négy egymást követő alkalommal hódította el a világbajnoki címet. 2015-ben a Ferrarihoz igazolt, ez a váltás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit, pályafutását pedig az Aston Martinnál fejezi be.

Még több F1 hír:

Az astonos szerződéstől is többet várhatott, hiszen annak reményében igazolt a csapathoz, hogy hosszú távon ismét a futamgyőzelmekért harcolhat, ám a valóágban még a pontszerzésért is meg kellett küzdenie az elmúlt másfél évben.

Ez is szerepet játszott abban, hogy végül a visszavonulás mellett döntött, másrészt pedig szeretne több időt tölteni a családjával. Tom McCullough, a csapat teljesítményért felelős igazgatója viszont megérti a döntését és elmondta, továbbra is profi munkát végez az istállónál, egyáltalán nem érződik a teljesítményén, hogy hat futam múlva véget ér a pályafutása.

 

„Talán egy kissé lelki békére lelt, de Sebastian a munkában olyan, mint egy gép. Egyáltalán nem látszik meg a vezetésén, vagy a munkáján, hogy a fejében járna a visszavonulás“ - mondta McCullough.

Az igazgató elárulta, nagyszerű élmény volt együtt dolgozni Vettellel, aki szerinte sokat adott hozzá a csapat teljesítményéhez. „Nagyon kíváncsi elme, nagyon szórakoztató a társaságában lenni, és ahhoz is nagyon jól ért, hogyan kell feldobni a csapatot morális szempontból“ - fogalmazott McCullough.

De Vries megerősítette a sajtóértesüléseket

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Herta nem szeretné, ha kivételeznének vele, boldog lenne egy hosszú IndyCar-pályafutással
Következő cikk Surer: Stroll sokkal jobb pilóta, mint azt a legtöbben gondolják

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország