BRÉKING

Vettel egy F1-es Ferrarit vezetett, újra indulnak a pletykák

Sebastian Vettel a Red Bull Ringen Gerhard Berger egykori Ferrariját vezethette, majd szót ejtett a világbajnokságról, és saját csapatáról is.

Írta: N. Márton

A Red Bull pilótáját Monacóban idén már a sokadik technikai probléma sújtotta, melynek köszönhetően fel kellett adnia a nagydíjat. Ezúttal a turbó hibásodott meg autójában, már a verseny elején. Vettel hátránya a világbajnokságot vezető Rosberghez képest 77 pont.

A heppenheimi a Red Bull Ringen, egy sajtóesemény keretein belül fejtette ki véleményét: „Természetesen voltak problémáink. Az az igazság, hogy nem hajtottunk túl sokat a téli teszteken, ami nem segít rajtunk. Lépésről-lépésre próbálunk közelebb kerülni a Mercedeshez.”

Egyes hírek szerint az újabb technikai hiba után Vettel kemény szavakat intézett csapata felé: „Mikor ki kellett állnom természetesen frusztrált voltam, azt hittem, hogy az autó végül visszamehet a pályára. Az a típus vagyok, aki mindig megpróbálja megtalálni a konstruktív megoldást, de ezúttal nem sikerült, nem voltam túl boldog."

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Mercedes pilótáin kívül újdonsült csapattársa, Daniel Ricciardo is általában a német előtt végez, ő elismeri az ausztrál munkáját: „Daniel igazán jó munkát végez, ezt tiszteletben tartom.”

Az osztrák PR esemény keretein belül Vettel életében először vezethetett egy F1-es Ferrarit. A modell a 88C volt, még 1988-ból. Vettel nagyon örült ennek a lehetőségnek: „Hihetetlen! Meg kellett ismét szoknom a sebességváltót. Már rég nem voltam ehhez hasonló pilótafülkében, de hamar visszaszoktam. Az autó rendkívül erős, teljesen más, mint az újak. A sebességváltás és a kuplung teljesen új élmény volt, valamint az elektronika hiánya, és az üléshelyzet is merőben más.”

Sebastian kifejezte, hogy még szívesen hajtott volna az olasz technikával, mire Helmut Marko csak vigyorgott, és megjegyezte, az itáliai sajtó most pletykálhat arról, hogy pilótájuk egy Ferrarit vezetett.

Vettel Olaszországba szerződése állandó spekulációt jelent a pilótapiacon, az F1-ben mindenki szeretne egyszer egy tűzpiros gépet vezetni, de a német természetesen bármilyen ezzel kapcsolatos híresztelést tagadott: „Úgy érzem, hogy nagyon kényelmes helyen vagyok a Red Bullnál, és szeretném megköszönni a csapat eddigi munkáját.”

Hiába, az olasz sajtó egy PR-eseményből is átigazolási híreket képes gyártani. Az mindenesetre kijelenthető, hogy Vettel soha nem zárkózott el teljesen attól, hogy egyszer a Ferrari pilótája legyen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Monacói Nagydíj 2014: Alonso rajtot gyakorol
Következő cikk Rosberg: Jobbra fordulnak majd a dolgok, de harcolni fogunk egymás ellen Hamiltonnal!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország