Vettel: „Csak egy kicsi tempó hiányzott”

Sebastian Vettel egész jó teljesítményt nyújtott Katarban, és be tudott jutni az időmérő utolsó szakaszába, ahol végül a tizedik helyet érte el, de az utolsó gyorskörét idő előtt fel kellett adnia.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A négyszeres bajnok idén már nem először ambivalens érzésekkel zárta a szombati napját, amely ugyan jobb volt, mint sok idei teljesítménye, de mégsem volt elég jó ahhoz, hogy elmozduljon a tizedik helyről.

„Az autót jónak éreztem. A Q2-es köröm jó volt, akárcsak az első Q3-as próbálkozásom. Aztán hasonlóan gyors voltam az utolsó körömön is, de jött a sárga zászló, és ezért hagytam félbe az egészet.” Ezt egyébként jól is tette, hiszen az időmérő után többek ellen is vizsgálat indult a jelzés figyelmen kívül hagyása miatt.

„Talán közel lett volna a Q2-es időmhöz, de lehet, hogy nem lett volna elég a kilencedik helyre.” Miközben a kvalifikáció középső szakaszában 1:22,146-ot futott, addig a végén csak 1:22,785-öt, így messze le volt maradva a többiektől, szóval hiába ismételte volna korábbi eredményét, vélhetően akkor sem változott volna a helyezése.

Még több F1 hír:

Vettel azonban így is meg tudott előzni több, papíron gyorsabb autót. „Ha figyelembe vesszük, hogy egy Red Bull, egy McLaren és egy Ferrari is kiesett, akkor ez egy erős eredmény az Aston Martinnak. Normál körülmények között nem lehetne ilyesmit várni tőlünk.”

Katarban eddig az Alpine és az AlphaTauri tűnik a középmezőny legjobbjának, de a németet ez nem lepte meg: „Őszintén szólva gyorsabbak voltak nálunk már egy ideje, főleg egy körön. A futamon ezt tudjuk valamennyire kompenzálni. Vasárnap viszont így is nehéz lesz velük menni, mert sokkal jobbak most.”

Hogy mi lesz a futamon, az még mindenki számára egy talány, ezért a jobb taktikában bízhatnak. „Remélem, kicsivel okosabbak leszünk az abroncsokkal. A versenytempónk egészen rendben volt.”

Alonso nem tudja, mitől voltak olyan gyorsak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jos Verstappen szerint Hamiltonék piszkos eszközökhöz folyamodtak
Következő cikk Hivatalos: Bottast megbüntették a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország