Vettel: Charles egy egészen más kategória...

Sebastian Vettel újabb frusztráló időmérős helyezése után elmondta, ferraris csapattársa, Charles Leclerc egyszerűen más kategóriában autózik, mint ő.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Mark Sutton / Motorsport Images

Míg Charles Leclerc a negyedik helyet tudta elérni a Ferrarival, ezzel mutatva, a fejlesztések jó irányba vezetik őket, Sebastian Vettelnek a Q2-ben gondjai akadtak a gumikkal és csak a 15. helyet csípte el. A Sky Germany ezután kérdezett rá arra, mi kettejük közt a különbség, mire a német elmondta, Leclerc mérföldekre van tőle:

„Nem egyszerűen megvert, teljesen más kategóriában autózik. Mindent megteszek, amit tudok. Én elégedett vagyok a körökkel, amiket futok, de azok valahogy mégis lassúak. Egyelőre nem tudok mást tenni, mint hogy azt adom, ami bennem van.”

Vettel a Q2-ből a közepes keverékeken próbált meg továbbjutni, de a próbálkozásai hiábavalóak voltak. Emellett bár a Q1-ben a lágyakon mutatott tempója alapján továbbjuthatott volna, úgy érzi, jó döntést hozott, amikor mindkét menetre a közepeseket rakatta fel:

Még több F1 hír:

„Az első próbálkozás után úgy éreztem, jól működnek, de a második menetben egyáltalán nem lehetett őket melegíteni. A hármas kanyarban elfékeztem az egyik jobboldali gumit, onnantól pedig esélyem sem volt.”

A német elmondta, nem tudja, miért sújtják ezek a nehézségek, tekintve, hogy az első közepes keveréken futott köre szerinte teljesen jó volt: „Nem tudom, miért nem tudtam bemelegíteni a gumikat, minden alkalommal kicsit máshogy működnek, ahogy mondtam, az első körben jók voltak. Azt hittem, könnyedén megismétlem majd a Q1-es időmet, ez volt a cél, de nem volt könnyű.”

Vettel elmondta, azért vonakodott a lágyakra váltani, mert a szabadedzéseken úgy tapasztalta, azok hamar elkezdenek szemcsésedni: „Egész hétvégén bajlódtam a lágyakkal. Úgy éreztem, hogy hamar elfogynak és szemcsésedni kezdenek. A közepes keverék ellenállóbbnak tűnt. Az első alkalommal jó kört is mentem velük, akkor azt hittem, könnyedén továbbjutok majd, de nem tudtam újra felmelegíteni őket.”

Kérdéses, hogy ki indulhat az ötödik rajhelyről Portugáliában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Kérdéses, hogy ki indulhat az ötödik rajhelyről Portugáliában
Következő cikk Leclerc a 4. helye után: Nem lett könnyebben vezethető az autónk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország