Vettel büntetésén vitáztak, közben Hamilton győzelme az FIA és a Renault jóindulatán múlt

Az Auto motor und sport elemezte ki a Mercedes hétvégi technikai problémáját, amely miatt még az is felmerült, hogy Lewis Hamilton nem indulhat a Kanadai Nagydíjon, és a mérnökök még a futam után órákkal is "remegtek" az izgalomtól.

Mercedes mechanics on the grid during the national anthem

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Ha a hétvégi futam végeredményét jelző tabellát nézzük, hihetnénk, hogy semmi különös, nem történt, Lewis Hamilton ismét nyert. Ám a brit és csapata nagyon kemény órákat élt át a futam előtt is, nem beszélve persze arról, hogy nem is a britet intették le elsőként a futam végén.

A német lap szerint a hidraulikus rendszer ijesztett rá a Mercedesre, és míg a szakértők Sebastian Vettel öt másodperces büntetésén vitatkoztak, a Mercedes mérnökei még órákkal is azon izgultak, hogy vajon a hidraulikus rendszer cseréjének lesz-e következménye.

A Mercedes a Kanadai Nagydíj reggelén volt kénytelen cserélni a 44-es rajtszámú autóban, vagyis Lewis Hamiltonéban, és ennek következtében két iratot is be kellett nyújtsanak az FIA-nak, az egyikben a lecserélt, a másikban a becserélt alkatrész részletes leírása szerepel, és mindkettőnek meg kell felelni az előírásoknak, vagyis egyeznie kellett a két eszköznek.

Az Auto motor und Sport szerint, ha bármi baj merült volna fel a futam előtt, Hamilton csak a bokszból indulhatott volna, ha a futam után derül ki, diszkvalifikálják a címvédőt Montrealban. A Mercedesnek pedig még órákig kellett várnia a döntésre, a határozatot helyi idő szerint 18:44-kor hozták meg. Eszerint a Mercedes motorjában cserélt hidraulikus rendszer összhangban van a szabályokkal, de persze semmi sem ilyen egyszerű.

Még több F1 hír:

Ugyanis a beépített specifikáció nem minden elemében volt azonos azzal, amit kiszereltek. Ugyanakkor azt az FIA szakembereinek kellett volna bizonyítani, hogy az új elem máshogy működik, mint az eredeti, ám erre nem volt lehetőség. És ez utóbbi a fontos, mert bizonyítékok hiányában el kellett fogadni az új rendszert is.

És még ezzel sem volt vége a Mercedes izgalmainak, ugyanis a Renault kiszúrt még egy vitatható esetet. Hamilton a felvezetőkörön ugyanis arról informálta a csapatát, hogy az egyik start-rendszer aktiválódott, és ez lekapcsolja a tengelykapcsolót, hogy megakadályozza a lefulladást, ha az egy bizonyos sebesség alá kerül. A brit kétszer is megkérdezte a rádión, hogy minden rendben van-e, és azt a választ kapta, hogy igen.

A Renault operációs igazgatója, Alan Permane szerint ez a beszélgetés szabályellenes volt, ugyanis megsérti a felvezetőkörre vonatkozó előírásokat, a 2017-es technikai irányelvek ugyanis tiltják a mérnököknek bizonyos instrukciók megadását, és a franciák szerint ez az eset éppen ilyen volt.

A Renault azonban annyiban hagyta az esetet, ha jelentették volna, akkor Hamiltont időbüntetés fenyegette volna, ahogy Nico Rosberget 2016-ban Silverstone-ban, ahol a mérnökök a sebességváltó meghibásodására hívták fel a német figyelmét, aki ezért 10 másodperces büntetést kapott.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Vettel-vita bizonyítja, hogy túlszabályozott az F1
Következő cikk A McLarennél továbbra is keresik Norris kiesésének kiváltó okát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország