Vettel búcsúajándékkal készül a hétvégére

Sebastian Vettel utolsó versenyére készül a Ferrari színeiben. A négyszeres világbajnok a következő évben a Racing Point csapatához, amely jövőre már Aston Martinként versenyez. Vettel meglepetéssel készül a búcsúra.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az utolsó ferraris hétvégéjére készülő Sebastian Vettel nem számít dicsőséges hétvégére Abu-Dzabiban.

„Abu-Dzabi sosem feküdt igazán az autónknak, így nehéz hétvégére számítok. Ahogy mindig, most is a legjobbamat fogom nyújtani. Ez lesz az utolsó hétvégém a csapattal, a lehető legjobb eredményben reménykedem.”

Még több F1 hír:

A Ferrarival eltöltött közös időszakról a német így nyilatkozott: „Nagyszerű utazás volt, ami alatt sokat tanultunk együtt. Megjártuk a csúcsot, és voltak mélypontjaink is. Kétszer is közel voltunk a bajnoki címhez, de a sors másképp akarta.”

„Örülök, hogy 14 futamot nyertünk együtt. Még akkor is, ha természetesen ennél többre vágytam.”

A német egy különleges ajándékkal készül csapata számára: „Egy egyedi festésű sisakkal készültem, amin keresztül szeretnék köszönetet mondani a csapatnak és a Tifosinak az elmúlt hat évben nyújtott támogatásukért.”

„Bár jövőre más csapat színeiben fogok versenyezni, nem szeretném megszakítani a kapcsolatot azokkal, akikkel baráti kapcsolatot ápolok. Ez a szenvedély és szurkolás az egyik oka annak, hogy ez a csapat annyira különleges.”

Vettel csapattársa, Charles Leclerc sem számít könnyű versenyre Abu-Dzabiban:

„Bár tavaly a dobogón végeztünk, ez a pálya sosem feküdt igazán a Ferrarinak. Egy nehéz szezon végéhez értünk. A pálya első szektora érdekes, míg a másik kettő kevésbé szórakoztató.”

A Sergio Perezzel a Szahír Nagydíjon történt ütközés miatt három helyes rajtbüntetést kapó Leclerc távozó csapattársáról is beszélt:

„Távozásával lezárul egy korszak, ezért jó lenne, ha ez egy jó eredménnyel történhetne meg. Seb fontos szerepet tölt be a csapat történelmében, megérdemel egy méltó befejezést” – nyilatkozta Leclerc.  

Leclerc próbál eltérni a sablontól 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Abu-Dzabiban is láthatjuk majd a 2021-es Pirelliket
Következő cikk Egykori nagy ellenfele a mezőny egyik legjobbjának tartja Perezt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország