Vettel: egy győztes lehet, és idén Hamilton érdemli, aki erősebb volt nálam

Sebastian Vettel a dobogóceremónia után is azt a hozzáállást vallotta, mint amiről a leintéskor beszélt: oda kell állni, elismerni, hogy a riválisok jobb munkát végeztek. A Ferrari versenyzője úgy fogalmazott, ürességet érez.

Sebastian Vettel, Ferrari in Press Conference

Sebastian Vettel, Ferrari in Press Conference

Simon Galloway / Motorsport Images

Hamilton is odahajtott a dobogó alá, ahol egy számára készített tábla várta, hirdetve, hogy megvan az ötödik címe. Vettel még élő adásban ment oda hozzá, gratulált neki, és elárulta, mit mondott riválisának.

 „Gratuláltam neki”- mondta Vettel. „Egész évben fenségesen vezetett, ő volt a jobb kettőnk közül. Az ötös szám hihetetlen. Gratuláltam neki, arra kértem, jövőre is nyomja, és ismét harcolni fogunk ellene.”

Azt azért nem mondaná, hogy várja a következő évet, túl korai lenne. „Még nem. Most semmit sem várok. Ha bármit, akkor azt, hogy elhúzzak innen, és ne kelljen kérdésekre válaszolnom”- mondta ironikusan Vettel. „Őszintén: csak egy győztes lehet, és ő az, aki megérdemli idén.”

„Igen, sok leckét tanultunk és kell is még tanulnunk, hogy biztosra menjünk, a megfelelő konklúziókra jutunk. Egy dolog világos: nagyon tehetséges csapat vagyunk, és a legnagyobb támogatásban van részünk. Okos emberek vannak a fedélzeten, óriási a potenciálunk, amiből még van mit kiaknázni. Mindenki keményen harcol, arra koncentrálunk, hogy stílusosan fejezzük be ezt a két futamot. Próbálunk harcolni a konstruktőriért és letaszítani őket a trónról – esetleg ízelítőt adhatunk nekik a jövő évből.”

Még több F1 hír:

Kár lenne szépíteni, hogy nehéz megemészteni ezt a napot, hiába látták előre, ami közeleg. „Abszolút borzalmas pillanat ez, hiszen nagyon sok munkát fektetsz bele, majd eljutsz egy pontra, ahol látod, hogy mi lesz belőle, egyre közelebb van. Odafigyeltem matekórán, én is ismerem a számokat, de ettől még próbálsz olyan sokáig ott lenni és kitartani, amennyire csak tudsz, és… Már három olyan alkalom volt az életemben, amikor eljön a csalódás egy nap, miszerint rájössz, nem nyerheted meg a címet. Ezek nem boldog napok”- foglalta össze.

„Az egész évre reflektálsz, nem egy pillanatra; a munkára és az erőfeszítésre, amit befektettek, kezdve a tavalyi év végével, egészen a mostani pillanatig. Megvoltak a magunk esélyei, többségével éltünk, esetleg párral nem, de végül nem voltunk elég jók.”

„Nem szeretek veszíteni”- folytatta. „Nem azért vagyok itt, hogy veszítsek. Ma ürességet érzek kicsit. Kemény év volt ez nekünk, nekem is, más, mint amilyen a tavalyi, de tudunk fejlődni. Sosem állsz készen erre a pillanatra. Csalódott vagyok, de a mai Lewis napja. Nagyon erős volt idén, erősebb nálam és nálunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Prost: „Idén lehetetlen volt legyőzni Hamiltont, talán majd jövőre…”
Következő cikk Horner: Nagyon jó lenne már Danielt is Max mellett látni a dobogón

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország