Vettel „bedarálná” a Mercedest és ott lenne Leclerc mögött

A Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője egészen őszintén nyilatkozott Charles Leclerc időmérős sikeréről az Osztrák Nagydíj szombati napját követően, ami számára nem sikerült túl jól.

Sebastian Vettel, Ferrari signs a autograph for a fan

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Ez már sorozatban a második olyan időmérő Sebastian Vettel számára, aki messze van a legjobb helyektől. Franciaországban ezt javarészt magának köszönhette, míg legutóbb a Red Bull Ringen a technika szólt közbe, de ahogy Mattia Binotto csapatfőnök is fogalmazott, ha beigazolódnak a feltételezéseik, akkor ezt a problémát könnyen megoldhatják vasárnapra.

Még több F1 hír:

A Ferrari versenyzője reméli, hogy minden rendben lesz, és legalább a 9. helyről nekivághat a futamnak, mert ha nagyobb a gond, és itt-ott cserére lesz szükség, akkor a legrosszabb esetben még egy bokszutcás rajt is kinézhet számára, de ez nem valószínű, ugyanakkor az esély megvan rá. Az olaszok vizsgálják a problémát és a helyzetet.

„Nem haragszom. Senkire sem haragszom. Nem hiszem, hogy bárkire is dühösnek kellene lennem, ahogy azt sem hiszem, hogy valaki hibás lenne. Nyilvánvalóan valami elromlott, aminek nem szabadott volna, és meg kell értenünk, hogy ez miért történt, de senkire sem vagyok dühös. Fájó a helyzet, egy ilyen nap, mint ez, mert az autó jó volt az első helyre, és megtaláltam a ritmust, valamint felkészültünk az utolsó etapara. Tehát ebben a tekintetben legalább örülök a csapatnak. Remélhetőleg azért jó esélyünk lesz, mert gyorsabbak vagyunk, mint az előttünk lévők, de soha nem könnyű ennyi autó között.”

„Remélem, hogy Charles képes lesz az első helyen maradni, és olyan közel kerülök hozzá, ahogy csak tudok. Nagyszerű eredmény ez most a csapat számára, és ennek tényleg örülök. Boldog vagyok Charles miatt is, mert egy erős Q3-at ment, és örülök, hogy ott van a pole-ban. Csapatként nagyon boldog vagyok. Ettől független kemény munka lesz a holnapi a Mercedes ellen, de mindent meg fogunk tenni. Nyilván számomra ez most egy kicsit más lesz, de nem adom fel.”

„Más stratégián vagyunk, mint a többiek, de ez holnap kifizetődhet. Szórakoztató verseny lehet ez. Azt hiszem, meg is van hozzá a tempónk. Charles pedig ma bizonyította, hogy a Ferrari képes az első helyen lenni. Az én oldalamat tekintve ez egy kicsit trükkös volt, de holnap ott leszünk. Rendben kell lennünk, még a tömeg ellenére is. Soha nem jó a tömegben autózni, de szerintem gyorsabbak vagyunk, így meg tudjuk oldani. Majd kiderül… Összességében szerintem biztosan egy szórakoztató és látványos versenyünk lesz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvjat "majdnem megölt valakit", végül csak a rajtpozíciója bánta
Következő cikk Hamilton: Alábecsültük a Ferrari sebességét…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország