Vettel beállt Hamilton mögé a Föld problémái kapcsán

Sebastian Vettel szerint óriási összefogásra van szükség ahhoz, hogy a dolgok változzanak a Földön. A német világbajnok kissé szkeptikus, de még mindig hisz abban, hogy sikerrel járhatnak.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az utóbbi időben Lewis Hamilton volt az, aki nagyon nagy szószólója lett a környezetvédelemnek és az egészséges táplálkozásnak. Vannak, akik csak nevetnek rajta emiatt, és nem veszik komolyan, de a brit bajnok másképpen gondolkozik erről, aki állítólag még a magángépét is eladta, hogy jobban óvja a környezetet.

Még több F1 hír:

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője támogatja a riválisa kezdeményezését, de szerinte ez összességében még mindig nagyon kevés ahhoz, hogy a Föld jobb helyzetbe kerüljön. A német sokkal nagyobb összefogásra buzdítja az embereket, aminek Mexikóban adott hangot az riporterek előtt.

„Nem követem Lewist az Instagramon, mert nem vagyok aktív a közösségi médiában, de azt gondolom, hogy a helyzet nagyon világos. Tudatlanok lennénk, ha nem foglalkoznánk ezzel a helyzettel. A mi részünket illetően azt lehet mondani, hogy kívülről mindezt nehéz elfogadni, mert utazunk, és az egész világon vannak versenyek.”

„Általánosságban elmondható, hogy a Forma-1-nek többet kellene tennie, világszerte jelen vagyunk, és pozitív üzenetet kell küldenünk. Személy szerint nem hiszem, hogy bárki is képes lenne minimális hozzájárulással óriási különbséget elérni. Elkerülhetetlen, hogy a változás megtörténjen, és reméljük, hogy ez a lehető leghamarabb így is lesz.”

 

„Azt azonban nem gondolom, hogy számíthatunk egy bizonyos párt támogatására ebben. Alapvető fontosságú, hogy a környezettel kapcsolatos álláspontot képviseljük a bolygó érdekében. A politikusok a múltban kudarcot vallottak ebben, és jelenleg a helyzet több területen is kritikus. Reméljük, hogy a jövőben több sikert tudunk elérni, akár etikai, akár politikai szinten. Támogatom a bolygót, és remélem, hogy lesz változás. Rajtunk múlik ez, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül a történéseket, még mielőtt késő lenne.”


Sean Edwards nézetéből figyelhetjük az eseményeket, ahogy a Porsche 997 GTR Cup volánja mögött küzd az esőben a legendás Nordschleife versenypályán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA elektronikus eszközzel figyeli a pályaelhagyásokat Mexikóban
Következő cikk Sainz szerint a McLaren jövőre még nem lesz Mercedes vagy Red Bull

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország