Vettel: Bármilyen is a helyzet, megbízom a körülöttem lévőkben!

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője a szezonkezdetéről nyilatkozott, és elmondta, nem mondaná azt, hogy frusztrált, azonban tény, hogy nem ez a valaha volt legjobb szezonkezdete.

Sebastian Vettel, Ferrari, talks to his engineer on the grid

Sebastian Vettel, Ferrari, talks to his engineer on the grid

Steven Tee / Motorsport Images

Sebastian Vettel idei éve egyelőre egyáltalán nem alakul rózsásan a vörös istállónál, ugyanis 2020-ban még nem tudott a hatodik helynél előrébb végezni, miközben pár hónapja már hivatalos, hogy a négyszeres világbajnok év végén távozik a Ferraritól.

Eközben a csapattársa, Charles Leclerc már kétszer is dobogóra tudott állni idén, és a monacói 45 pontot szerzett 6 verseny alatt, Vettel pedig mindössze 16-nál jár. Ez azt jelenti, hogy 2008 óta ez Vettel legrosszabb idénykezdete, amikor csak egyszer tudott pontot szerezni az év első versenyén, még a Toro Rosso versenyzőjeként.

Amikor a Motorsport.com arról kérdezte Vettelt, hogy az idei-e az eddigi legnehezebb szezonja a Forma-1-ben, azt válaszolta, hogy nem akar megcímkézni az idényt.

Még több F1 hír:

„Nem gondolom, hogy fair lenne megcímkézni szezonokat vagy versenyeket. Tudom, hogy az emberek hajlamosak azt mondani, hogy ez volt a legjobb vagy a legrosszabb versenyem, vagy a legjobb vagy legrosszabb teljesítményem. Szerintem azért nehéz ilyen kijelentéseket tenni, mert rengeteg versenyen vettem már részt.”

„Bármilyen legyen is a mostani helyzet, biztos vagyok benne, hogy megbízhatok a körülöttem lévő emberekben és azokban a srácokban, akik a kocsimon dolgoznak. Azért szenvedek, mert hiányzik az önbizalmam, ez pedig a tapadás hiánya miatt van.”

„Most próbáljuk megérteni, hogy pontosan mi ennek az oka, ugyanakkor fejlődnünk kell és tovább kell haladnunk.”

Amikor pedig azt kérdezték Vetteltől, hogy mennyire érzi magát frusztráltnak, így válaszolt:

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Nem vagyok frusztrált. Persze voltam már boldogabb helyen, mivel nyilvánvalóan imádok elöl harcolni. Imádok győzni, és kiváló érzés tudni, hogy remek eredményeket tudsz elérni – ezt pedig még nem tudtuk megtenni.”

„Ezzel a csomaggal ez nehéz lesz idén, de azt gondolom, hogy Charles már bebizonyította, hogy lehet jó versenyeket futni. Ha jó pozícióban tudsz lenni, akkor megvan a lehetőséged arra, hogy kihasználd a lehetőséget, és így benne lehet a dobogó is a pakliban.”

„Ez mindig is így működött. És számos alkalommal én voltam a jobb oldalon, mostanában viszont kevésbé. Összességében nem ez a valaha volt legjobb szezonkezdetem. De nem mondanám azt, hogy frusztrált vagyok.”

Prost: Nem hiszem, hogy bárki meg tudná verni Hamiltont…


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk És akkor Ricciardo átrúgta Max szobájának falát...
Következő cikk Milyen okok vezettek a Haas maradásához a Forma-1-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország