BRÉKING

Vettel: Bármi legyen holnap, jó formában kellene lennünk!

Sebastian Vettel szerint holnap versenyképesnek kell lennie a Red Bullnak – mindegy, hogy esik vagy száraz lesz a pálya. A nap hőse Valtteri Bottas, aki a harmadik helyre hozta be a Williams FW35-öt.

Sebastian Vettel

„Nagyon-nagyon ravasz volt a dolog, különösen azért, mert sohasem tudhatod, milyenek lesznek a körülmények, amikor a következő alkalommal kimész a pályára. Nyilvánvalóan az intermediate volt a megfelelő, de ettől még nagyon trükkös volt alkalmazkodni. A Q3-ban úgy döntöttünk, hogy kétszer megyünk ki, és azt gondoltuk, a második lesz a gyorsabb, mert maradt egy új szettünk. Az utolsó szektorban csúszott, de leginkább az utolsó sikánban, melyet végül kiegyenesítettem. A második körben ismét hibáztam, így kiderült, a körülmények az első körben voltak kedvezőbbek. Ez meglepetés volt, mert természetesen mindig az új gumikkal célzol be jobb időt. Keményebben nyomtam a második körben, de boldog vagyok, hogy az első elég jó volt ahhoz, hogy harcoljak Lewisszal. Az első két szektorban mindenki javított, de a harmadik senkinek sem tette lehetővé, hogy gyorsabban menjen. Ez  is csak azt mutatta meg, mennyire nehéz volt ez az időmérő. Gratulálok Valtterinek; kiváló munkát végzett azzal, hogy harmadik helyre hozta be a Williamst. Ami minket illet, rendkívül boldog vagyok az eredménnyel. Nagyon várom a versenyt, mivel tegnap erős tempónk volt; bármilyen körülmények is legyenek, nem számít, mert tisztességes formában kellene lennünk.”

„Nem tudom, hogy bárki tud-e pontos előrejelzéssel szolgálni minden kanyarra. Ahogy már ma is láthattuk, nagyon trükkös tud lenni; egyik helyen száraz, majd hirtelen nedves. Körről-körre változott. Elég nehéz megjósolni, milyen lehet holnap az időjárás, de valamivel barátságosabbnak tűnik, mint ma. Amit legutóbb hallottam, az alapján szárazra számítunk. Majd meglátjuk. Van egy pár gumink talomba, és sok száraz szett is. Hosszú verseny lesz, és minden egyes körön sok minden történhet.”

Lewis Hamilton:

„Nem igazán tudom, hogy az utolsó sikán miatt volt-e. Elég jó kört mentem, szerintem 6-7 tizeddel előrébb voltam, majd szélesre vettem. Nem tudom, hogy elég lett volna-e. A pozitívumokra kell figyelnem; így is a második lettem, és boldog vagyok a csapat miatt.”

Valtteri Bottas:

„Nagyon sokat jelent nekem ez a harmadik hely. Remek itt lenni. Ez sokkal jobb annál, mint amit képzelni mertünk volna. Az első 6 verseny nehéz volt számunkra, de ez a harmadik hely egy szép lökést jelent a csapatnak. Nagyszerű nap a mai. Ma mindent helyesen csináltunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel-Hamilton első sor Kanadában, Bottas harmadik, Massa ismét összetörte a Ferrarit
Következő cikk Visszafogott versenyzők a Toro Rossónál: lehet, korai az öröm?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország