BRÉKING

Vettel azt kívánja, bárcsak lenne egy kristálygömbje

Sebastian Vettel elég jól választott, amikor a Ferrarihoz szerződött, legalábbis az első jelek erre utalnak idén. Természetesen elég rutinos ahhoz, hogy tudja, még nagyon az elején vagyunk, sok minden történhet.

Vettel esélyes volt a harmadik rajthelyre, de Massa lecsapott rá, így be kell érnie a negyedik pozícióval. "Elég nyilvánvaló, hogy nagy fejlődés történt tavalyhoz képest, a hangulat remek a csapatban, jó szellemiség uralkodik jelenleg"- mondta Vettel az időmérőt követő sajtótájékoztatón. "Nagyon szoros a Williamsszel, ha megnézzük a köridőket; meglátjuk, mit tudunk tenni a versenyen. Az a fontos, hogy jó hétvégénk legyen, gondok nélkül, sima futam. Remélem, visszavehetem ezt az egy pozíciót"- utalt Massára.

"Minden a megfelelő irányba halad. Jó lett volna kicsit közelebb lenni a pole-hoz, de Felipe remek kört teljesített, gratulálok neki. Majd meglátjuk, holnap mit tudunk tenni. Úgy tűnik, eddig nagyon jó hétvégénk van. Ez az első időmérő volt idén - talán jobb munkát is végezhettünk volna, de az a legfontosabb, hogy tanuljunk, majd fejlődjünk a következő alkalomra. A téli tesztek után többé-kevésbé mindenki arra számított, a Mercedes az élen lesz - igazuk lett, mondjuk elég könnyű volt a dolog. Utána nagyon szoros volt köztünk és a Williams között, de a Red Bull is ott van. Ami minket illet, boldogok vagyunk a jelenlegi helyzettel"- erősítette meg a német.

"Kimi az első nap után elégedett volt az autóval, mindketten örültünk neki. Ez még csak az első futam, és az ausztrál egy különleges pálya. Remélhetőleg még több van benne. Az időmérőn jobban is szerepelhettem volna, a harmadik hely esélyes volt. Ez ma inkább rajtam múlt."

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Vettel ma először szerepelt időmérőn úgy, hogy Raikkonen volt a csapattársa. Mindez nem különösebben jelent újdonságot neki. "Sok időmérőt teljesítettem már úgy, hogy Kimi ott volt a pályán. Nem volt sokkal másabb. Jó a hangulat, amiért a versenyzők is felelnek. Boldogan dolgozunk és próbálunk fejlődni."

"Tavaly nem voltam itt, így azt nem igazán tudom megmondani, miben fejlődtünk a legtöbbet"- felelte a kérdésre, hogy szerinte mely területen lépett nagyot a Ferrari. "Minden területen fejlődtünk, ez jelenti az előrelépést. Nem kell mondanom, a futamgyőzelmek miatt vagyunk itt. Az biztos, hogy időre van szüksége van a csapatnak, sok az újdonság, beleértve magamat is. A dolgok szépen alakulnak, figyelembe véve, mennyi időnk volt tavaly óta. Ha azt nézzük, hogy eléggé le vagyunk maradva a Mercedeshez képest, akkor minden területen fejlődni kell."

Post by www.f1-live.hu.

A McLaren, ahova Alonso szerződött, a rajtrács végén van, a Red Bull is szenved. Vettel jó döntést hozott a jelenlegi állapotok alapján. Lehet, van egy kristálygömbje? - tette fel a kérdést a GP-Live.

"Bárcsak lenne"- felelte nevetve. "De ez még csak az első verseny, a dolgok más irányt vehetnek. Mint mondtam, az a legfontosabb, hogy sima hétvégénk legyen, fejlődjünk a következő nagydíjra. Mindig többet akarunk, ki vagyunk éhezve. Ez a prioritás. Hogy mit csinálnak a többiek... Nem az a munkánk, hogy ezt figyeljük. Erősen hittem a csapatban, amikor csatlakoztam - még mindig hiszek bennük, de ez nem a mai eredmény alapján van így."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Toro Rosso: Hatalmasat ment a csapat és Sainz, aki 8. lett az időmérőn
Következő cikk A Mercedes boldog, de még nem dőlnek hátra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország