Vettel azt hitte, de tévedett

Sebastian Vettel megvilágította a Max Verstappen elleni ütközésének hátterét, a Ferrari német versenyzője nem tagadta, hogy a saját hibájának köszönhette, hogy végül pont nélkül maradt.

Sebastian Vettel, Ferrari locks up and runs into the back of Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Sebastian Vettel és a Ferrari ugyan a Mercedes-szel nem tudott versenyben lenni a Brit Nagydíjon, de kemény csatákba bonyolódott a Red Bull-lal, a német azonban ismét hibázott, így még a pontszerzésről is lemaradt. Ezúttal Max Verstappen mögött hibázott, elmérte a helyzetet, és felöklelte a hollandot. A futam után a csapatrádión azonnal elnézést kért a csapattól, beismerve a hibát, és odament Verstappenhez is. Később a Sky Sports kamerája előtt beszélt részletesebben az esetről.

Még több F1 hír:

"Ez az én hibám volt, én kívülre mentem, és ő kicsit szélesre ment. Azt hittem, hogy kicsit jobbra húzódik, és nekem lesz helyem a baloldalon, de nem nyílt meg a pozíció, én pedig túl mélyre mentem, már nem tudtam fékezni, már túl közel voltam, és ütköztünk" - mondta Vettel a Verstappen elleni ütközésről.

 

"Ma elégedett voltam a tempóval, voltak fontos pillanatok, és a biztonsági autó is jól jött, de nagyon szoros volt a csata a Red Bull-lal, és az első szakaszban Max gyorsabb is tudott lenni. Talán meglehetett volna a negyedik hely, ám végül nem szereztem pontot, szóval ezzel nem lehetek elégedett" - mondta Vettel.

A kérdésre, hogy mit szólt Verstappen az elnézést kérésére, Vettel a következőket válaszolta. "Nem volt boldog, de az élet megy tovább" - mondta a német, aki szerint mivel ő hibázott, a verseny alatt rárótt 10 másodperces büntetést jogosnak tartja. "Az igazi büntetés, hogy elrontottam a versenyem" - tette hozzá a Ferrari versenyzője.


Legújabb videónkban Alberto Ascari tragikus élettörténetét dolgoztuk fel fantasztikus képekkel és magyar narrációval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen szerint Leclerc kicsit dühből védekezett ellene
Következő cikk Ferrari: „Vettel tudja, hogy mennyire nem szabad hibáznia...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország