Vettel az egyensúlyt szereti, a Ferrari kezdi megtalálni

Sebastian Vettel első idei futamgyőzelmét Szingapúrban aratta, ahol előzetesen nem sok esélyt adtak a Ferrari sikerére. Azonban az olaszok új fejlesztései a jelek szerint nagyon beváltak.

Vettel az egyensúlyt szereti, a Ferrari kezdi megtalálni

A Ferrari a szezon előtt nagyon magabiztos előny birtokában volt, ám a szezon első versenyein ebből semmi sem látszott, az olaszok nem találták a ritmust, míg a Mercedes nagyobb fölényben volt, mint valaha. A Ferrari minden követ megmozgatott, hogy még idén visszakerüljenek a győzelmi ösvényre, és a nyári szünet alatt a jelek szerint jelentős lépéseket tettek meg.

A Ferrari a tőle elvárt két futamon Charles Leclerc révén győzött, a monacói Spában és Monzában diadalmaskodott, ám Szingapúrban már senki sem várta az olaszok remeklését. Vettel azonban a csapat jó taktikájának köszönhetően győzött, az istálló pedig első idei kettős sikerét könyvelhette el. A németet az Orosz Nagydíj csütörtöki napján arról kérdezték, mi változott az ő érzése szerint.

 

"Mindig vannak dolgok, amiket az ember jobban szeret az autón. Ahogy már mondtam, a lényeg az volt, hogy megértsük, hogy merre tartunk. Az egyik fontos dolog, hogy tudunk reagálni a beállításokkal, a másik, hogy képesek vagyunk egyensúlyt teremteni, pedig egyes versenyeken elől, másokon hátul akadt problémánk. Azt remélem, hogy a fejlődés, amit Szingapúrban bemutattunk, hozzuk ide is magunkkal, és ez még nagyobb szabadságot ad nekünk a beállításokat illetően" - jelentette ki Sebastian Vettel.

A német idén több hibát is vétett, és Charles Leclerc remeklése miatt még az is felmerült, hogy a négyszeres világbajnok kénytelen lehet a szezon végén fiatal társát támogatni, ahelyett, hogy a várakozásoknak megfelelően ismét a világbajnoki címért harcolna. A szingapúri győzelemmel azonban Vettel levegőhöz jutott, Oroszországban pedig akár végleg visszaszerezheti a vezető szerepet a Ferrarin belül.


A motoros kategóriák között is vannak endurance futamok, melyek közül a Bol D'or messze kiemelkedik, ahol 24 órán át húzzák neki a csapatok, csakúgy mint Le Mans-ban az autóversenyzők.

megosztás
hozzászólás
Leclerc kezdett az élen Szocsiban, Vettel majdnem 0.5 másodpercet kapott
Előző cikk

Leclerc kezdett az élen Szocsiban, Vettel majdnem 0.5 másodpercet kapott

Következő cikk

A Pirelli döntött az extra tesztről: mindhárom „nagy” tesztelhet

A Pirelli döntött az extra tesztről: mindhárom „nagy” tesztelhet
Hozzászólások betöltése