Vettel az 5. helye után: „Nincsenek illúzióim!”

Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel az ötödik pozícióban végzett az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén, de kijelentette, nincsenek illúziói – a Stájer Nagydíjon nem tudott pontot szerezni.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A két Aston Martin-pilóta meglepően elöl végzett az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén: Lance Stroll a negyedik, Sebastian Vettel pedig az ötödik lett. A négyszeres világbajnok pilóta azt mondta az FP2 után, hogy eddig nem ütköztek problémákba.

„Ez most teljesen rendben volt, nem voltak problémáink. Ezen a hétvégén egy kicsit mások a körülmények: sokkal hűvösebb az idő és a gumik is lágyabbak, mint előző héten voltak. Sikerült végigcsinálnunk programunkat, és eddig minden zökkenőmentesen zajlik.”

„A gumikopás kapcsán a vasárnapi napig kell várnunk. Igazából már a Stájer Nagydíjon sem mentünk olyan rosszul, a gond az volt, hogy forgalomba kerültünk. Ilyenkor pedig nyilvánvalóan jobban kopnak az abroncsok, mint például a szabadedzéseken.”

További híreink:

„A kvalifikációval kapcsolatban optimista vagyok, jól mentünk egy körön. Remélem, hogy szombaton és vasárnap is tartani tudjuk a formánkat. De nincsenek illúzióim: nem számítok arra, hogy szombaton is ennyire elöl leszünk, de közelebb akartunk kerülni az élmezőnyhöz, mint az előző hétvégén voltunk.”

A Pirelli erre a hétvégére prototípus gumikat is hozott, amelyeket a brit hétvégétől kezdve használhat majd a mezőny. Vettelt arról is megkérdezték az FP2 után, hogy hogyan vélekedik az új abroncsokról.

„Pozitív véleményem van róla, jobb érzés ezekkel menni, és hosszabb távon is jobb a benyomásom róla. De persze még jobban ki kell ismernünk a gumikat, és jobban be kell állítanunk hozzá a kocsinkat. Tehát már a kezdetektől jobbak voltak a gumik, és tartósabbnak is bizonyultak. Ez mindképp előrelépés” – nyilatkozta Vettel.

Verstappen: „Nem lehet gumit égetni? Akkor legközelebb körzőzöm!” (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas a 2. helyen végzett délután – a finn szerint jobb a Mercedes
Következő cikk Hamilton: Előreléptünk, de ez nem elég…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország