Vettel autót tört, Williams 1-3 a harmadik mogyoródi szabadedzésen!
A pilótáknak meg kellett küzdeni az elemekkel a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén, amely szakadó esőben kezdődött, a végére azonban a napsugarak is előbújtak. Nem kis meglepetésre Nicholas Latifi húzta be az FP3-at, Alex Albon a harmadik időt autózta.

Ahogy azt a meteorológusok megjósolták, jókora eső zúdult szombat délután a Hungaroringre. Bár már a Forma-3-as mezőnynek is vizes pályán kellett elkezdenie a sprintversenyt, az igazán nagy zuhé a Forma-1 harmadik szabadedzése előtt fél órával érkezett meg.
Ezzel együtt egy pillanatig sem volt kérdés, hogy megrendezik-e az FP3-at és a csapatok is úgy készültek, szeretnének minél több információt begyűjteni a nedves aszfaltcsíkról.
A hétvége eddigi részében a Ferrari kifejezetten erősnek tűnt és a maranellóiak nem is várakoztak sokáig az edzés elején, Charles Leclerc és Carlos Sainz elsőként érkezett meg a pályára - természetesen az esőgumikon.
Az első igazán vállalkozó szellemű versenyző a mezőny rangidőse, Fernando Alonso volt, az Alpine pilótája a borzasztóan vizes pálya ellenére bevállalta az átmeneti esőgumikat, és bár lassabbnak bizonyult mint a két Ferrari, a többieknél gyorsabb tudott lenni.
Szintén jól mozogtak az esőben az Aston Martinok, Sebastian Vettel és Lance Stroll követte az edzés feléhez közeledve a két Ferrarit. Az FP3 második felére fordulva egyre inkább száradt fel a pálya, ahogy csökkent az eső intenzitása és így elkezdtek javulni a köridők is.
Továbbra is szenvedtek a Mercedesek, Lewis Hamilton az első fél órában nem is érkezett meg a pályára, de egyébként sem volt benne sok köszönet. Mindeközben a két Red Bull kivárta az intermediate gumis szakaszt és negyven perc elteltével szálltak be az FP3-ba.
Az átmeneti esőgumik viszont nagyon lassan melegedtek fel, többen is kifejezetten szenvedtek és úgy tűnt, mintha tojásokon lépkedénének. Vettel, Leclerc és Russell is meglátogatta többek között a bukótereket, a Ferrari monacói pilótája egy ízben duplán meg is forgott a hármas kanyarnál és nagy szerencse kellett ahhoz, hogy ne törje össze az autót.
Ezzel együtt nagyon sokáig Leclerc ideje volt a legjobb, amit még az edzés elején a teljes esőgumikon teljesített, Fernando Alonso például az intermediate abroncsokkal is csak két tizedre tudta megközelíteni.
Sokáig úgy tűnt, hogy megússzuk a vizes edzést piros zászló nélkül, azonban nyolc perccel az FP3 vége előtt Sebastian Vettel Aston Martinja úszott fel a tizes kanyarban és csapódott a falhoz - jöhetett a megszakítás.
Bár Vettel autóját villámgyorsan elszállították a pályabírók, ezzel a balesettel nagyjából véget is ért az FP3 lényegi része, ugyanis a pilóták nagyon sokat panaszkodtak az átmeneti esőgumik felmelegítésére és már csak néhány percük maradt hátra - gondolhatta mindenki.
Az utolsó négy perc viszont elképesztő tűzijátékot és őrületes meglepetéseket hozott. A két Williams valamit megtalált az esős beállításokkal, Nicholas Latifi, valamint Alex Albon pokolian gyorsnak tűnt az átmeneti esőgumikon.
Végül aztán Latifi Charles Leclerc-nek hat és fél tizedet(!) adva nyerte meg az FP3-at a Hungaroringen, míg Alex Albon a harmadik helyet szerezte meg. A Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérőjét 16 órától rendezik a Hungaroringen.
A Forma-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésének végeredménye
Helyezés | Versenyző | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | km/ó |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | |
17 | 1'41.480 | 155.415 | ||
2 | |
14 | 1'42.141 | 0.661 | 0.661 | 154.410 |
3 | |
19 | 1'42.381 | 0.901 | 0.240 | 154.048 |
Teljes eredmény |
Nézzétek meg hogy néz ki egy virtuális kör a Hungaroringen.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.