Vettel: „Amikor Hornernek vagy Strollnak köszönök, az egyből a címlapokon landol”

Sebastian Vettelnek kezd kissé elege lenni a sok szóbeszédből, amelyek a lehetséges Racing Pointos átigazolásáról szólnak. A ferraris úgy hiszi, hogy a médiát csak a szenzációkeltés érdekli. Továbbá azt is elmondta, hogy még mindig nem egyezett meg egyetlen csapattal sem 2021-ről.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Vettelnek nincsen könnyű dolga az idei, egyébként is furcsa szezonban. A Ferrarival való kapcsolata egyre csak romlani látszik az utóbbi hetekben, miközben gondjai vannak az autóval is, amely nemcsak lassú, de nem illik vezetési stílusához sem.

Ha nem a ferraris válásról, valamilyen futamon elkövetett hibájáról vagy Leclerc elleni hátrányáról írnak, akkor éppen a Racing Pointhoz szerződésének témájával találják őt meg. A német pedig már kezdi kicsit unni ezeket a híreket.

Még több F1 hír:

„Az emberek túl sokat beszélnek az ilyesmikről, nem tudom, hogy mi olyan érdekes ebben” – idézi Vettelt a francia AutoHebdo. A 33 éves pilóta szerint a média olyan hírek után kutat, amelyek nem is léteznek. „Ugyanez a helyzet amikor Lawrence Strollnak vagy Chrisitan Hornernek köszönök a paddockban; egyből a címlapokra kerül!”

Híresztelések szerint Vettelnek egy három évre szóló szerződést ajánlottak a Racing Pointnál, de ő tagadja, hogy eddig bármit is aláírt volna. „Még mindig van pár opcióm, és elég időt szánok a döntésre” – mondta a német, aki Angliában a Racing Point csapatfőnökének, Otmar Szafnauernek az új Ferrarijába ült be, ezzel generálva ismét újabb pletykaáradatot.

„Nem ez volt az első eset, hogy beültem az ő autójába, de akkor ez senkit sem érdekelt.” Közben már az is felmerült, hogy Vettel talán a Formula E felé veheti az irányt. Ezt azonban a négyszeres világbajnok egyből meg is cáfolta: „Nem, a Forma–1-en kívül nem nézelődök máshol."


Heroes: Bajnok, Mika Hakkinen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull pole-ért küzdene az időmérős üzemmód betiltása után
Következő cikk Giovinazzi rakétaként lőtt ki a rajtnál, majd jött Vettel drámája (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország