„Vettel akkor tud szárnyalni, ha ő a király a csapaton belül”

A korábbi Forma-1-es versenyző Gerhard Berger úgy véli, hogy Sebastian Vettel nem szereti, ha csapaton belül meg kell küzdenie a társával, és akkor tudja az utolsó két tizedmásodpercet kihozni magából, ha úgy érzi, ő a király a csapaton belül.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, and Nicholas Latifi, Williams FW43

Andy Hone / Motorsport Images

Charles Leclerc a második, Sebastian Vettel pedig a tizedik helyen végzett az év első Forma-1-es futamán, és míg a monacói pilóta jövője 2024 végéig ismert, addig az kérdéses, hogy Vettel mit fog csinálni 2020 után.

A német versenyzőről az F1 Nation podcast a korábbi F1-es pilóta Gerhard Bergert kérdezte, aki jelenleg a DTM főnökeként tevékenykedik. Arra a felvetésre, hogy Leclerc szárnyal, míg Vettel kevésbé, a korábbi Ferrari-pilóta így reagált.

Még több F1 hír:

„Az egyértelmű, hogy ez kívülről nem néz ki jól. De láttuk már Sebastiant extrém erős teljesítményt is nyújtani. Én négyszeres világbajnokként tekintek rá, aki a kiváló bajnokok közé tartozik. Elképesztően jó versenyeket láttunk már Sebtől, és egy nagyon okos srácról beszélünk.”

„Viszont ha nyomás alatt van, arra nem mindig reagál jól. Ezt már akkor is láttuk, amikor Daniel Ricciardo volt a csapattársa, és akkor is, amikor tavaly nem álltak össze a dolgai. Úgy tűnik, hogy az idei verseny előtt is bal lábbal kelt fel. De majd meglátjuk, mit hoz az év, tavaly elég versenyképes tudott lenni Leclerc ellen az év második felében.”

Bergertől azt is megkérdezték, hogy visszatérhet-e Vettel a 2010 és 2013 közötti önmagához, amikor szinte legyőzhetetlen volt.

„Ebben a környezetben ez nehéz lenne. Sebastian akkor dolgozik optimálisan, amikor a környezet tökéletes számára. Nem szereti, ha van küzdelem csapaton belül. El tudja viselni, de az utolsó két tizedmásodpercet akkor tudja kihozni magából, ha úgy érzi, hogy ő a király a csapatban, mindenki mögötte áll és mindenki szereti.”

„A Ferrarinál jelenleg ez nincs meg. Egyáltalán nincs. Ott Leclerc az új szupersztár, és ő jelenti a jövőt.” – mondta az osztrák.

Raikkönen pedig nemrégiben azt nyilatkozta, hogy szerinte egyáltalán nem olyan rossz a helyzet a Ferrarinál, mint amilyennek kívülről tűnik.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo izgatott Alonso visszatérése miatt, de szerinte nincs szüksége segítségre
Következő cikk Több pilóta nem maradt Spielbergben - nem ez volt a legbiztonságosabb döntés…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország