Vettel: akkor is Michael lesz a legnagyobb, ha Hamilton nyer

Sebastian Vettelről jól tudjuk, hogy Michael Schumacher volt a gyerekkori hőse és az a pilóta, akire a leginkább felnéz. Lewis Hamilton most a német legenda utolsó nagy rekordját is átadhatja a múltnak, ha hétvégén világbajnok lesz, Vettel véleményén ez azonban nem fog változtatni.

Vettel: akkor is Michael lesz a legnagyobb, ha Hamilton nyer

Jelenleg még két hétszeres világbajnoka van a Forma–1-nek, ez azonban néhány nap múlva változhat, ha Hamiltonnak sikerül legyőznie Max Verstappent. Akkor ugyanis ő lenne minden tekintetben az egyeduralkodó a sportágban a maga nyolc címével.

Vettel, aki maga is négyszeres világbajnok, viszont érthető okokból azt szeretné, ha nem adnák át Schumacher utolsó rekordját is a múltnak, ezért pedig inkább „szurkol” Verstappennek, mint Hamiltonnak az utolsó futam előtt.

Még több F1 hír:

„Michael az én hősöm. Ebből az okból vélhetően nem akarom, hogy Lewis nyerjen. Az igazság viszont az, hogy mindkettejüknek erős szezonja volt, és úgy érkeztek meg az utolsó futam helyszínére, hogy esélyük van a bajnokságra. Bármelyikük is győz, az megérdemelt lesz” – mondta a csütörtöki sajtónapon Vettel.

„Szóval én bizonyos szempontból boldog lennék, ha Michael rekordja megmaradna. Ha azonban Lewis győzne, akkor is Michael maradna a legjobb számomra, még úgy is, ha aztán Lewis nyerne további két, három vagy öt bajnokságot, az se változtatna ezen.”

„Én azonban jól kijövök Lewisszal, de ahogy mondtam, belül azt szeretném, hogy Max nyerjen, mert akkor fennmaradna Michael rekordja. Fejben viszont csak azt szeretném, hogy a jobb pilóta kerüljön a trónra” – nyilatkozta az Aston Martin versenyzője a bajnoki csatáról, amely vasárnap fog eldőlni.

Bottast az Alfán kívül más is akarta?

megosztás
hozzászólás
Raikkönen a legjobb F1-es pillanatáról beszélt, és arról, mi fog hiányozni neki a Forma-1-ből
Előző cikk

Raikkönen a legjobb F1-es pillanatáról beszélt, és arról, mi fog hiányozni neki a Forma-1-ből

Következő cikk

Sajnos ki kell mondani: a Red Bull rossz vesztes, vélekedik Herbert

Sajnos ki kell mondani: a Red Bull rossz vesztes, vélekedik Herbert
Hozzászólások betöltése