Vettel: Akkor ez tűnt a jobb döntésnek, de később mégsem lett az

Sebastian Vettel szerint csapattársa nem látta őt és ezért történt az incidens a futam végén, azonban úgy gondolja, hogy ez nem befolyásolt azt, hogy végül pont nélkül távozott mindkét Aston Martin Oroszországból.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Zak Mauger / Motorsport Images

Az Orosz Nagydíj végén minden csapatot megviccelt a leszakadó eső, nincs ez másképp az Aston Martinnal sem, sőt talán ők az egyik olyan csapat, akik rosszul jöttek ki a káoszból. A futam végén a két pilóta összeakadt, miután Lance Stroll nem vette észre, hogy csapattársa mellette van és ennek következtében a két autó összeért.

Sebastian Vettel mondta el a véleményét a futamról és a csapattársával való incidensről: „Nehéz megítélni a futamot, mert tudtuk, hogy jön az eső, aztán egy így is történt. Nem voltak olyan rosszak a körülmények, így kint maradtunk, de úgy gondolom túl hosszú volt a kör ahhoz, hogy ebből profitálni tudjunk és a nedves részeken sokat vesztettünk.”

Vettel szerint nem hibáztathatóak a döntés miatt, mert abban a pillanatban ez tűnt a jó opciónak és utólag már könnyű megítélni a helyes döntést. „Természetesen nem mondhatom, hogy megint ugyanezt az opciót választanánk, mert rossz döntés volt, abban a pillanatban viszont ez tűnt a jónak, később viszont jobban elkezdett esni” – folytatta a német.

 

Arról is elmondta a véleményét, hogy nem okolja csapattársát az összeérés miatt, ugyanis a látási körülmények nem voltak az igaziak. „Igen, ez egy félreértés lehetett, nem hiszem, hogy látott engem. Azt hittem, hogy rést hagy a külső íven, de eléggé nehéz ilyenkor felmérni a helyzetet, ilyen körülmények között. Talán legközelebb nem árt, ha sűrűbben nézi a tükröt, de szerencsére nem történt semmi. Mindketten kicsúsztunk a pontszerző helyekről, de ezt nem befolyásolta a mi összeérésünk” – zárta a tizenkettedik helyen záró Vettel.

Sainz: Az eső a lehető legrosszabbkor jött

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nemzetközi sajtó: Verstappen Schumachert idézte
Következő cikk Gasly: Tudom, hogy nagyon okos emberekből álló csapatunk van, de most hibáztunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország