Vettel a Spanyol Nagydíjon már levadászná a Mercedest

A tegnapi csalódást keltő eredmény után a Ferrari egy harmadik és egy ötödik hellyel zárt a futamon, ám Vettel ennél többre vágyik.

Sebastian Vettel, Ferrari, talks with pole man Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, after Qualifying

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Meglepően simán indult az idei Azerbajdzsáni Nagydíj, így nem következett be az, amire sokan, köztük a Ferrari is számított, vagyis egyszer sem küldték be a biztonsági autót. Mindez rossz hír volt Charles Leclerc számára, akinek saját erőből kellett volna a Mercedesek elé kerülnie, ami végül nem jött össze.

Hasonlóan csak magában bízhatott Sebastian Vettel is, aki a futam elején a lágy gumikon a vártnál sokkal jobban szenvedett.

"Nem tudom, miért, de a futam első szakasza nagyon rossz volt. A gumik egyszerűen nem akartak működni, mire pedig felmelegítettem őket, addigra szinte el is koptak. Kényelmetlenül éreztem magam az autóban, nem voltam magabiztos, ami semmiképpen sem jó hír, akkor pedig pláne nem, ha egy ilyen pályán kell vezetni."

A kerékcsere után közepes keveréken minden visszatért a normál kerékvágásba, ám ekkor már kicsit késő volt számára.

"Azt hittem, hogy a közepes gumikon még rosszabb lesz a helyzet, de szerencsére nem így történt. Az új gumikkal fel tudtam venni a Mercedes tempóját, néha nyomás alá is helyeztem őket, miközben a tükröt is figyelnem kellett, mert Verstappen időnként veszélyesen közel került. A harmadik helynek örülök, és annak is, hogy Charles az ötödik hely mellé a leggyorsabb körért járó pontot is bezsebelte."

A következő, Spanyol Nagydíjra más csapatokhoz hasonlóan a Ferrari is több újítással készül, amihez Vettel nagy reményeket fűz.

"Vélhetően a következő futamon sem mi leszünk a favoritok, ám új fejlesztésekkel készülünk, és reméljük, hogy négy futam után végre lesz egy sima versenyünk. A célunk egyértelmű, a Mercedest a lehető leghamarabb utol kell érnünk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nyert Bakuban, ismét megállíthatatlan volt a Mercedes!
Következő cikk Bottas: Nem sok minden történt elöl, Hamilton: Az időmérőn vesztettem el…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország