Vettel: a Schumacherhez való hasonlítgatások már nem segítenek

Az elején még példakép volt, aztán barátok lettek: Sebastian Vettelt gyakran hasonlították Michael Schumacherhez pályafutása során. Most pedig az Aston Martinhoz szerződés miatt itt az újabb összevetés. Vettel azonban máshogy látja a dolgokat.

Sebastian Vettel, Red Bull Racing and Michael Schumacher, Mercedes GP

Sebastian Vettel, Red Bull Racing and Michael Schumacher, Mercedes GP

XPB Images

Michael Schumacher volt Vettel gyerekkori hőse, az ő példaképe. Később, amikor már mindketten az F1-ben versenyeztek, a példaképből barát lett. Miután Vettel a Red Bulltól a Ferrarihoz igazolt, nagy álma volt neki is, hogy bajnokságot tudjon nyerni a vörösökkel.

Ez azonban nem jött neki össze, és a két fél válása annyira keserű lett, mint ez az egész búcsúév. 2021-ben viszont a német már az Aston Martin pilótája lesz, szóval egyfajta újrakezdést jelent majd ez számára a gyötrelmes utolsó ferraris évek után.

Még több F1 hír:

Ezzel pedig el is érkeztünk az újabb összehasonlításhoz: Schumacher 2010-ben csatlakozott a Mercedeshez, ő is a Ferraritól került oda, bár három év kihagyás után. Célja az volt, hogy segítse az ezüstnyilak felemelkedését a Forma–1-ben.

Vettel azonban ezeket az összevetéseket már túlságosan is erőltetettnek érzi. „Nem hinném, hogy ezek a hasonlítgatások bármerre is vinnének minket. Nem lehet az én helyzetemet Schumacher akkori helyzetéhez hasonlítani” – mondta Vettel a Sport Bildnek.

„Először is, más idők voltak azok, másodszor pedig egy másik csapatról volt szó, eltérő feltételekkel. Ráadásul Michael más korban is volt már, amikor csatlakozott a Mercedeshez, és három év szünetet is tartott előtte.”

Sebastian Vettel is announced by Racing Point/Aston Martin

Sebastian Vettel is announced by Racing Point/Aston Martin

Fotó készítője: Divulgacao

„Én még nagyon is benne vagyok a pályafutásomban, és csak egyszerűen csapatot váltok.” A német bajnok azt is elmondta, hogy számára a legfőbb az „átláthatóság és a nyitottság” volt, amikor eldöntötte, hogy csatlakozik az Aston Martinhoz.

„Ambícióra van szükség, valamint célokra, és Lawrence Stroll céljai megegyeznek az enyémekkel. Ez kovácsol minket egységbe. Egyértelmű ötletei vannak azzal kapcsolatban, hogy mit akar elérni, és ez nekem nagyon tetszett. Az viszont szintén világos, hogy nem fogunk egyből kvantumugrást végrehajtani.”

Vettel persze azt is tisztázta, hogy neki egyelőre még a ferraris szerződését kell kitöltenie, és csak azok után jöhet az Aston Martin. „Még nem vagyok benne a Racing Point ügyeiben, és nem veszek részt megbeszéléseken az új autó tervezésével kapcsolatban. Ezt nem is tehetném meg, mivel még mindig a Ferrari alkalmazottja vagyok” – zárta gondolatát a négyszeres világbajnok.

Pereznek jó esélyei vannak a maradásra, Räikkönen pedig nemsokára dönthet.


Ilyen egy teljes szimulátorcsere a virtuális Le Mans-on

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Azért igazolná le az AlphaTauri a japán pilótát, hogy az F1-ben tartsa a Hondát?
Következő cikk A cél: elkerülni a „Netflix-átkot” Szocsiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország