BRÉKING

Vettel: A Red Bull többet vár majd Ricciardótól, mint tőlem

A Red Bull Racing német világbajnoka szerint Daniel Ricciardón nagyobb lesz a nyomást, mint amikor ő csatlakozott a csapathoz.

Sebastian Vettel közvetlen a nagy menetelés előtt csatlakozott a Red Bull istállójához. A gárda és a német versenyző azonban 2010 óta megállíthatatlan a Forma-1-ben. Jövőre új korszak következik a bajnokságban és a Red Bull hosszú idő után nem Mark Webberrel az oldalán dolgozik majd.

A tapasztalt ausztrál helyét a Toro Rossótól érkező honfitársa veszi át.

„Természetesen ez egy nagyszerű lehetőség lesz számára. Bizonyos szempontból ugyanabban a helyzetben lesz, mint én voltam 2009-ben, de azóta a csapat sok sikert ért el, így az elvárások kicsivel magasabbak őt illetően. Végeredményben azonban a lehetőség ugyanarról fog szólni, amit ki kell használnod. Daniel még mindig nagyon fiatal, és már hosszú ideje tagja a Red Bull családjának, így várom már a következő évet.” – mondta Vettel az ESPN-nek.

Jenson Button, a McLaren versenyzője szerint a 2014-es autókat nehéz lesz vezetniük, amit eddig azonban csak a szimulátor volánja mögött tapasztalhatott meg. Vettel még várna ezzel a kijelentéssel.

„A legfontosabb dolog az, amit a pályán tapasztalunk a valóságban. Az autó és a motor is más lesz, így az erőforrás fejlesztésének szempontjából például csak nagyon keveset tehetek. Minden tőlünk telhetőt megpróbálunk majd megtenni azért, hogy a rendelkezésünkre álló információk segítségével a megfelelő módon készüljünk fel.”

A német rekorder az idei évet fölényesen nyerte meg, mellyel kissé unalmassá is tette a Forma-1-et.

„Hogy untam volna mindezt? Egyáltalán nem! Egyszerűen csak élveztem ezeket az időket. Ha egymás után nyersz négy bajnokságot, akkor az emberek ezt teljesen normálisnak veszik, de semmi garancia nincs arra, hogy legközelebb is nyerni fogsz. Olyan keményen kell dolgoznod a sikeres szereplésért, ahogy csak tudsz. Még mindig éhes vagyok a sikerre, és ugyanez igaz a csapatra is. Most csak megpróbálom kiélvezni mindezt, de nehéz felfogni. Egyszer talán majd idősebb koromban realizálódnak bennem ezek a hihetetlen évek. 2006-ban még csak elindultam ezen az úton, most pedig, négyszeres F1-es világbajnok vagyok. Hihetetlen.” – mondta Vettel a Sport Bildnek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Maldonado: a legjobb, hogy megszületett a kislányom, a legrosszabb pedig az egész év
Következő cikk A McLaren szerint 2014-ben a Mercedes lesz a legerősebb a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország