Forma-1
29 aug.
-
01 szept.
Ez az esemény véget ért
05 szept.
-
08 szept.
Ez az esemény véget ért
19 szept.
-
22 szept.
Ez az esemény véget ért
26 szept.
-
29 szept.
Ez az esemény véget ért
10 okt.
-
13 okt.
Ez az esemény véget ért
V
Abu Dhabi Nagydíj
28 nov.
-
01 dec.
Hátralévő idő:
39 nap
Teljes eredmény:

Vettel: A pályán csak magadért küzdesz

megosztás
hozzászólás
Vettel: A pályán csak magadért küzdesz
Szerző:
, Szerkesztő
2019. szept. 19. 4:49

Sebastian Vettel nemrég adott egy interjút, amelyben elmondta, igyekszik arra gondolni, hogy ne a hibái alapján határozza meg magát, és hogy a hullámvölgy ellenére is igyekszik pozitív maradni.

Az utóbbi hetekben elég sok kritika érte Sebastian Vettelt, aki már több, mint egy éve nem tudott F1-futamot nyerni, és lassan már hibát hibára halmoz. Ezzel együtt ismét felerősödtek azok a hangok, amely szerint már elvesztette a motivációját a sorozattal kapcsolatban, és akár már most év végén otthagyhatja a Ferrarit, akár vissza is vonulhat. Bár erről közvetlenül nem beszélt Autoweeknek adott interjújában, de mégis lehet az általa elmondottakat egyfajta cáfolatként is értelmezni:

„Boldog vagyok, elégedett az életemmel. Szerintem vannak emberek, sokak, akik most nálam jobb helyzetben vannak, de ez így van rendjén, én örülök annak, amim van. Ez most az én életem. Nyilván a versenyzés is az életem, de ha valaki megkérdezné, ki vagyok, a versenyző énem háttérbe szorulna, inkább olyat mondanék, hogy Hanna férje, vagy a gyerekeim apja, vagy valami ilyesmit. Ez vagyok én. Az, hogy mit hogyan csinálok, nem határoz meg engem. Persze sokak, akik kívülről néznek engem, mégis ez alapján ítélnek meg, és ez is rendben van, mert én is ilyen vagyok, amikor nézek egy teniszmeccset, akkor az alapján ítélem meg a játékosokat, hogy hogyan teniszeznek.”

Még több F1 hír:

„A versenyeken én sem mindig tudok nyugodt maradni, de ilyenkor annyi szenvedély fut át az emberen, annyi érzelem van benne. Ilyenkor amikor harcoltok egymással, mindig magadnak döntöd el, hogy most hagysz-e helyet a másiknak, vagy sem. Én mindig így fogtam fel, amikor a pályán vagy, csak magadért harcolsz. Ilyen a versenyszellem.”

„De ez nem azt jelenti, hogy akkor is egy bunkónak kell maradni, amikor kiszállsz a kocsiból. Ha valaki jobb volt nálad, az borzalmas érzés, de én is nagyra értékelem azt, ha valaki, akit legyőztél, odajön, a szemedbe néz, és azt mondja, szép munka. Én is próbálok mindig így tenni, még ha ilyenkor legszívesebben inkább el is bújnék.”

„A sport az élet tükre, az néz bele aki akar, de folyamatosan téged mutat. Mint az átlagembereknek, nekünk is megvannak a jó és rossz napjaink, de nekünk szerintem ez jóval gyakoribb, mint nekik. Amikor az emberek a nehézségeikről, vagy sikereikről beszélnek, mindig eltűnődöm, mert én nem tapasztalom meg ezeket ilyen különlegesen. Például ha egy gödörbe kerülök, akkor nem látom olyan nehéznek kimászni belőle, mint mások. Sokban különböznek az emberek.”


Egy régebbi felvétel a versenyautózás világából, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy adott esetben milyen káosz alakulhat ki a bokszutcában. Ritkán lát hasonlót az ember. Érdemes megnézni a Ferrarikat, hogy mit csinálnak.

Következő cikk
A Mercedes távozó zsenije szkeptikus a 2021-es F1-es szabályokat illetően

Előző cikk

A Mercedes távozó zsenije szkeptikus a 2021-es F1-es szabályokat illetően

Következő cikk

Megérkeztek az első F1-es képek Szingapúrból

Megérkeztek az első F1-es képek Szingapúrból
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás
Csapatok Ferrari Vásárlás
Szerző Kolláth Benjámin