Vettel a magyar kormányt kritizálta: „az ő szemükben mi nem emberek vagyunk”

Tavaly a magyar kormány több tagja is kritizálta Sebastian Vettelt és Lewis Hamiltont, amiért nyilvánosan kifejtették véleményüket Magyarország belpolitikájával kapcsolatban. Vettel szerint nem meglepő, hogy célkeresztbe kerültek.

Sebastian Vettel, Aston Martin, on the grid with his engineer

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A 2021-es Magyar Nagydíjon Sebastian Vettel a hivatalos csütörtöki sajtótájékoztatón is felszólalt a magyar kormány frissen elfogadott gyermekvédelmi törvénye ellen, amely több szakértő szerint is eltorzítja az LMBTQ közösséggel kapcsolatos párbeszédet.

A magyar kormány több tagja is üzent emiatt a társadalmi ügyekkel leggyakrabban foglalkozó F1-es pilótáknak, Sebastian Vettel szerint pedig nem meglepő, hogy álláspontjuk szerint egy versenyzőnek nem kéne foglalkoznia más ügyekkel.

Oldalunk, a Motorsport.com magyar kiadása nekiszegezte Vettelnek a kérdést, mi a véleménye suszter maradjon a kaptafánál elvről, a négyszeres világbajnok pedig így válaszolt nekünk:

„Nyilvánvalóan ezt egy olyan ember mondja, aki parancsolgat másoknak és megmondja, hogy mit csináljanak az emberek. Ezért nem meglepő, hogy az ő szemében nem emberek vagyunk, hanem csak autóversenyzők.”

„Szóval ő azt gondolja, hogy csak versenyeznünk kellene, ahogy a rendőröktől is valószínűleg azt várja, hogy azokat tartóztassák le, akik szerinte letartóztatást érdemelnek... nem tudom” – mondta Vettel, aki nehezen bírta ki nevetés nélkül a válaszadást.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Vettel a Magyar Nagydíj előestéjén jelentette be, hogy a 2022-es szezon végén visszavonul a Forma-1-ből, részben azért, hogy még több időt töltsön a gyermekeivel.

Indoklásában azt is hozzátette, hogy szeretne azért tenni, hogy a gyermekei ne éljenek rosszabb világban, mint mi élünk jelenleg, erről az alábbi cikkben még részletesebben beszél:

Még több F1 hír:

Az Aston Martin versenyzőjét sokan kritizálták már azért, hogy ezt a világ egyik legszennyezőbb sportját képviselve teszi, és Vettel - aki az elmúlt két versenyhétvégén karbonsemleges üzemanyaggal meghajtott klasszikus F1-es autókkal próbálta siettetni az F1-et - szintén elismerte, hogy részben joggal lehet képmutatónak nevezni.

„Látni azt, ahogyan a világ változik, ezzel a jövőképpel… Veszélyeztetett helyzetben vagyunk, de ez még igazabb az utánunk következő generációkra. Vannak olyan részletei a munkámnak, amelyekre a megértésük után nem vagyok büszke, hiszen szó szerint erőforrásokat égetünk el. Miután ezt egyszer felismerted, nem tettetheted azt, hogy ez egy nem létező probléma. Ez is szerepet játszott a (visszavonulásával kapcsolatos) döntésemben.”

Ilyen egy virtuális kör egy 2022-es Forma-1-es autóval a Hungaroringen:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas humoros válasza, amikor az Astonról kérdezték: „Sosem hittem, hogy ezt fogom mondani...”
Következő cikk A Red Bull reagált a Porsche 50 százalékos részesedéséről szóló hírekre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország