Vettel: A legrosszabb, ami történhet, hogy két csapattárs összeütközik…

Múlt héten gyorsan véget ért a két Ferrari versenye, miután Charles Leclerc a vörös istálló másik pilótájának, Sebastian Vettelnek ütközött. A monacói elmondta, bocsánatot kért az eset miatt, és szerinte Vettel elfogadta a bocsánatkérését.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000 and Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 crash at the start of the race

Fotót készítette: motosport.com

A Ferrari két pilótája, Charles Leclerc és Sebastian Vettel a 2019-es Brazil Nagydíj után a 2020-as Stájer Nagydíjon is összeütközött egymással, a baleset kimenetele pedig ugyanaz lett, mint akkor: mindketten kiestek a versenyből.

Ezúttal Charles Leclerc „indította” a balesetet, aki az incidens után rögtön bocsánatot is kért a négyszeres világbajnoktól, és elismerte a hibáját.

A Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján azt kérdezték a két Ferrari-pilótától, hogy azóta beszéltek-e a balesetről, és hogy maguk mögött tudják-e hagyni a Stájer Nagydíjon történteket. Kettejük közül először Leclerc válaszolt:

 

„Igen, szerintem már magunk mögött hagytuk a dolgot. A verseny után rögtön odamentem Sebhez, hogy bocsánatot kérjek, és szerintem ő el is fogadta ezt. Most már a történtek mögöttünk vannak, én pedig arra fogok fókuszálni ezen a hétvégén, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el.”

Vettel is megerősítette fiatal csapattársa szavait, és hozzátette, az ilyen balesetek hozzátartoznak a versenyzéshez.

„Nem tudok sokat hozzátenni ehhez. Szerintem a legrosszabb dolog, ami történhet, ha két azonos színű autó összeütközik, és nyilvánvalóan mi is mindig megpróbáljuk elkerülni ezt. De ilyen a versenyzés, ennek pedig sajnálatos módon ez is a része.”

„De beszéltünk erről Charles-lal, magunk mögött hagytuk a dolgot, néhány nappal később pedig már lehetőségünk van arra, hogy ezúttal jobban teljesítsünk.” – mondta Vettel.


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner: tudom, hogy legálisan is meglehet csinálni azt, amit a Racing Point csinál
Következő cikk A Mercedes minden területen kicsivel jobb lehet, mint a Red Bull, de itt az első ziccer?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország